BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar leányvállalatokat is érinthet a leépítési hullám

Számos nagyvállalat jelezte 2008 első felében, hogy jelentős leépítéseket tervez a közeljövőben.

Az idén eddig összesen 35 multinacionális cég jelentett be legalább kétezer alkalmazottat érintő elbocsátást, öt vállalat pedig tervei szerint több mint tízezer embertől válik meg a következő hónapokban – derül ki a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) összeállításából.

A leépítési hullám miatt az idén az elmúlt évek átlagánál biztosan több ember veszíti el állását. Míg ugyanis tavaly egész évben – a legalább 2000 főt érintő leépítések keretében – összesen 266 ezer embert küldtek el a multinacionális vállalatok, s ez a szám a korábbi esztendőkben is 270 ezer alatt maradt, addig 2008-ban már az első fél évben közel 200 ezer elbocsátás volt. A legtöbb alkalmazottól német és amerikai cégek válnak meg.

Igaz, nem minden nagyobb leépítés érinti hazánkat, akad azonban olyan cég, amelynél a magyarországi leányvállalatokra is hatása lesz a tervezett elbocsátásoknak.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.