BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Androiddal akar robogni az LG – Fotó

A világ harmadik legnagyobb mobiltelefon forgalmazója, az LG közölte: az idei évben 20 százalékkal szeretné növelni a készülékeladásokat, elsősorban a Google Android operációs rendszerére alapuló modellek segítségével.

A dél-koreai vállalat erős konkurenciával néz szembe az okos telefon piacon, amelyet az Apple, a RIM és a Nokia ural. A cég ennek ellenére abban bízik, hogy idén 20 százalékkal növelheti eladásait, ez az előző évi 117 millióhoz képest 140 millió mobilt jelent.

A HI Investment & Securities elemzője ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott a Reutersnek: az LG várhatóan növelheti az eladások számát, de fontos, hogy a növekedés ne az alsó szegmensből származzon, mivel ez csökkenti a profit marzsot.

Az LG ugyanakkor változásra készül a stratégiát illetően, mint a cég mobil üzletágának elnök-vezérigazgatója elmondta, a készülékek önmagában nem elegendőek a sikerhez. Skott Ahn leszögezte: olyan rendszer kell kiépíteniük, amelyben az ügyfelek, a szolgáltatók és a szoftverfejlesztők hatékonyan működhetnek együtt. A vezér ugyanakkor hozzátette, hogy az LG nem tervezi saját mobilszolgáltató fejlesztését.

A cég idén mintegy húsz okos telefont mutat be, ezeknek fele a Google Android platformjára épül. Emellett az LG Windows Mobile és Linux operációs rendszerrel futó készülékeket is bemutat idén. Ahn hangsúlyozta, hogy az Androidos mobilok számának emelkedése nem jelenti azt, hogy a vállalat lazítana a Microsofttal való kapcsolatán.

Az LG Electronics november közepén mutatta be első Android operációs rendszerű okostelefonját, a közösségi hálózati szolgáltatásokra optimalizált LG GW620-at. A telefonnal a gyártó azoknak kedvez, akiknek egyre jobban igénylik, hogy kedvenc közösségi szolgáltatásaik (pl.: Facebook, Twitter, iwiw) mindig elérhetők legyenek, bárhol is vannak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.