BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább bővül a balatoni chartervitorlásflotta

A kedvező foglalási adatoknak köszönhetően már az idén bővítik a legnagyobb balatoni charter-vitorlásflottát. „Az előszezonban átlagosan 25 százalékos volt a kihasználtság, június elejétől azonban jelentősen megnövekedett az érdeklődés, foglaltságunk 60 százalékosra emelkedett” – számolt be eredményeikről a legújabb és legnagyobb balatoni vitorlásflottát tulajdonló EastCraft Kft. ügyvezetője, Helmeczi Rozália. Az idén bővítés nem szerepelt a cég eredeti tervei között, ám mivel foglalásaik már májusban jelentősek voltak, ezért egy új hajó beszerzése mellett döntöttek. Az EastCraft hat luxuskategóriájú tengeri túravitorlásból álló charterflottája április elején szállt vízre. Az ügyvezető kiemelte, hogy a balatoni szezon beindulása egyértelműen a magánszemélyek irányába kezdte billenteni a céges bérlők korábbi túlsúlyát. Amennyiben továbbra is a jelenlegi trend érvényesül, úgy a cég vezetői szerint a terveiket túlszárnyaló eredményekre számíthatnak az egész évet tekintve, és jövő tavasszal még nagyobb flottával várhatják a szezont. NM

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.