BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bővíti a választékot a digitális átállás

Robbanásszerűen megnő az ingyenesen elérhető csatornák száma egész Kelet-Közép-Európában a digitális földfelszíni műsorszórásra való átállással, az adók pedig még a legkisebb falvakban is kristálytiszta minőségben jutnak majd el a lakosokhoz – áll a KPMG tanulmányában.

A közlemény idézi Várnai Évát, a KPMG magyarországi telekommunikációs és médiaüzletágának vezetőjét, aki szerint nem egészen három évvel ezelőtt a régió országainak még komoly fejtörést okozott az unió által kitűzött 2012-es átállási határidő. Ma már azonban úgy tűnik, a térség országai képesek az átállást határidőre megvalósítani. Ugyanakkor lesznek olyan országok is, amelyek nem 2011 végén, hanem később váltanak: Lengyelország 2013-ban tervezi a digitalizáció befejezését, Macedónia pedig 2015 decemberét tűzte ki céldátumként.

A közlemény szerint Magyarországon az analóg lekapcsolást három ütemben hajtják végre: az első körzet 2011-ben az első negyedév, a második körzet a második negyedév, a harmadik körzet az év végén áll át teljesen a digitális sugárzásra. Az érintett területeket legkésőbb hat hónappal a lekapcsolás előtt jelölik ki, azaz szeptember végére várható az elsőként jövő márciusban átálló régió megnevezése. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.