BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nőuralom az interneten

A hölgy vásárlók aránya két éven belül meghaladja a férfiakét a világhálón – állítja a GKIeNET

A hölgy vásárlók igényeihez egyre több hazai online áruház igyekszik alkalmazkodni, a szebbik nem részesedése ugyanis a világhálós vásárlásokban – az utóbbi évek trendjei alapján – két év múlva már eléri a férfiakét. Az elmúlt egy évben az interneten vásárlók száma megközelítette az 1,1 millió főt Magyarországon, a nemek közti megoszlásuk jelenleg 45-55 százalék – még a férfiak javára – derül ki a GKIeNET-T-Mobile Jelentés az internetgazdaságról elnevezésű kutatásból.

Az internetes vásárlás „hőskorában”, a kilencvenes évek végén indult e-boltok még jellemzően a férfiakat érdeklő termékekkel és szolgáltatásokkal, mindenekelőtt tartós fogyasztási cikkekkel kereskedtek. Ennek megfelelően az első online áruházak felépítése is a férfiak logikáját tükrözte: tematikusak, hierarchikusak voltak, a megjelenített képek kizárólag a termékek bemutatását, nem pedig érzelmek kiváltását szolgálták. Az ilyen környezet azonban nem alkalmas a gyengébbik nemet jellemző impulzusvásárlásokra. A nőket érdeklő reklámok eddig legfeljebb internetes szalaghirdetés formájában jelentek meg.

A bevásárlásokat, a háztartások napi fogyasztási cikkeinek a beszerzését ugyanakkor többségében inkább a nők végzik. Így nem véletlen, hogy ma már egyre több az élelmiszert, vegyi árut, ruhát árusító e-bolt, ezek fokozatosan hozzák meg a hölgyek kedvét is a világhálós vásárlások iránt.

Az online boltok jövőbeni megjelenése is ennek a trendnek megfelelően változik, az e-boltok portáljain egyre több kereskedő helyezi előtérbe a meleg színvilággal fényképezett, érzelmeket kiváltó termékbemutatókat. Ezeken már nem is az árak szerepelnek kiemelt helyeken, hanem a százalékban kifejezett kedvezmény mértéke.

A piackutató cég egyik korábbi előrejelzése szerint az idén már 130-135 milliárd forintnyi termék találhat gazdára a hazai online kiskereskedelemben, szemben a tavalyi 99 milliárddal, illetve a 2008-ban mért 61 milliárddal (az adat nem tartalmazza a világhálón lebonyolított turisztikai és biztosítási ügyleteket). Az internetes értékesítés a teljes magyarországi kiskereskedelmi forgalomnak ma már több mint az 1,6 százalékát adja, egy éve ez a mutató még egy százalékon állt. A recesszió sokakat tett még árérzékenyebbé, az online vásárlók egy része a legolcsóbb vételi lehetőségeket keresi a neten, ahol az árak is könnyebben összehasonlíthatók, mint a hagyományos kereskedelemben.

Áprilisban 2700 e-bolt működött Magyarországon, ez több százzal haladja meg a 2008-as értéket. A világhálón a hazai netezők főként különféle biztosítási és turisztikai szolgáltatásokat, élelmiszereket, filmeket, zenéket, háztartási gépeket, irodaszereket, informatikai és szórakoztatóelektronikai eszközöket, játékokat, könyveket vásárolnak.

Az internetes értékesítésnek magas a piaci koncentrációja, a 100 millió forint feletti forgalmat lebonyolító cégek mondhatják magukénak a teljes piaci forgalom több mint 90 százalékát, miközben a piaci szereplők között mért arányuk mindössze 3 százalék. Másfél éve még a 20 legnagyobb netkereskedő bonyolította le a hazai világhálós forgalom 80 százalékát.

A webes vásárlásban egyre jobban bízunk, de az online fizetésben még nem követjük a tendenciát, az online bankkártyás fizetés aránya még mindig alig 3 százalék, miközben bankkártyás fizetést az online kereskedők 31 százaléka tesz lehetővé. A webes megrendelések kézbesítésénél csökkenő tendenciát mutat a személyes átvétel, illetve a saját alkalmazott által kézbesített termékek aránya. A netes kereskedők jobban támaszkodnak a kézbesítő szolgáltatókra, 2008-ban ezek részesedése még 22 százalékos volt, tavaly már elérte a 28 százalékot.

Vélemény

Kis Gergely

A GKI-eNET Kft. ügyvezető igazgatója

„A napi fogyasztási cikkeket árusító hagyományos magyarországi kereskedők közül eddig főként a kisebb-közepes méretűek jelentek meg külön online értékesítési csatornával. A jövőben azonban várható, hogy itthon is egyre több hipermarket tereli a webre forgalmának egy részét. A hazai láncok országosan egyre több helyen létesítenek hagyományos egységeket, ezekből könnyen lebonyolítható a közeli kiszállítás. Angliában különösen a Tescónál figyelhető meg ez a tendencia, a cég az évek során a szigetország legnagyobb internetes kereskedőjévé nőtte ki magát.”

Gerő Viktor

A Vatera.hu Kft. ügyvezető igazgatója

„Az aukciós portálokon is egyre nagyobb a női felhasználók aránya. Míg 2006-ban az újonnan regisztráltak 24 százaléka volt nő, 2009-ben ez az adat már elérte a 40 százalékot. Jelenleg a Vatera összes felhasználóinak közel 42 százaléka hölgy. A TeszVesz.hu oldal esetében más a helyzet, hiszen ennek a fókuszában mindig is inkább a női felhasználók álltak, arányuk 65 százalék. A nők által legkedveltebb termékkategória a divat, a baba-mama, a szépségápolás, a lakberendezés, a háztartási gépek. Életkor szerint a legtöbb női felhasználó a 25–49 éves korosztályból ad el vagy vásárol az oldalainkon.”

A GKI-eNET Kft. ügyvezető igazgatója

„A napi fogyasztási cikkeket árusító hagyományos magyarországi kereskedők közül eddig főként a kisebb-közepes méretűek jelentek meg külön online értékesítési csatornával. A jövőben azonban várható, hogy itthon is egyre több hipermarket tereli a webre forgalmának egy részét. A hazai láncok országosan egyre több helyen létesítenek hagyományos egységeket, ezekből könnyen lebonyolítható a közeli kiszállítás. Angliában különösen a Tescónál figyelhető meg ez a tendencia, a cég az évek során a szigetország legnagyobb internetes kereskedőjévé nőtte ki magát.”

Gerő Viktor

A Vatera.hu Kft. ügyvezető igazgatója

„Az aukciós portálokon is egyre nagyobb a női felhasználók aránya. Míg 2006-ban az újonnan regisztráltak 24 százaléka volt nő, 2009-ben ez az adat már elérte a 40 százalékot. Jelenleg a Vatera összes felhasználóinak közel 42 százaléka hölgy. A TeszVesz.hu oldal esetében más a helyzet, hiszen ennek a fókuszában mindig is inkább a női felhasználók álltak, arányuk 65 százalék. A nők által legkedveltebb termékkategória a divat, a baba-mama, a szépségápolás, a lakberendezés, a háztartási gépek. Életkor szerint a legtöbb női felhasználó a 25–49 éves korosztályból ad el vagy vásárol az oldalainkon.”-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.