BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Táblagépekkel növekszik a PC-k piaca

Az idén 14,3 százalékkal, 352,4 millió darabosra nőhetnek a személyi számítógépek (PC) eladásai a tavalyi értékhez képest – állítja az amerikai Gartner informatikai piackutató cég. A társaság prognózisai korábban még 17,9, illetve 18,1 százalékos bővüléssel számoltak. A jövő évről szólva a Gartner még nagyobb növekedést remél ez év után, ugyanis a számítások szerint 15,9 százalékos bővüléssel az eladások elérik a 409 millió darabot világszerte, igaz, ez is némileg alacsonyabb a korábbi közlésnél.

A Gartner megjegyzi: a piac átalakulóban van, ugyanis a korábban vártnál kevesebb hagyományos személyi számítógép eladása várható az idén és jövőre, elsősorban amiatt, hogy a felhasználók egyre inkább előnyben részesítik az úgynevezett táblagépeket. Ennek megfelelően Ranjit Atwal, a Gartner kutatási igazgatója kijelentette: hosszabb távon arra számítanak, hogy a nagy érdeklődés miatt a táblagépek a személyi számítógépek piacából 10 százalékot hasíthatnak ki.

Ezt a tendenciát a fejlesztők és a gyártók is felismerték már. A még piacvezető Apple az iPad gyártásának felpörgetését jelentette be, azonban feltűnt saját fejlesztéssel a Samsung, a Toshiba és a Fujitsu is, valamint a hagyományos PC-ket gyártó Dell társaság is több modellel lépne piacra a közeljövőben. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.