BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Üzleti adatok egyre inkább IP-alapon

A hazai nagyvállalatok közel fele már a telephelyek között is használja az adatátvitelt

Adatkommunikáció. Egyre nagyobb az igény a hazai vállalkozások körében az IP- (internet- protokoll) alapú üzleti adatkommunikációs megoldások iránt. A centralizáció, konszolidáció és konvergencia mellett mind fontosabb szemponttá válik a működési költségek csökkentése.

A legalább tíz főt foglalkoztató magyarországi vállalatok valamivel több mint negyede, míg az intézmények ötöde rendszeresen alkalmaz országon belüli adatátvitelt. A kis- és közepes vállalkozások zömében csak a számlavezető bankjukhoz, esetenként beszállítóikhoz vagy alvállalkozóikhoz kapcsolódnak ilyen módon, miközben a nagyvállalatok 46 százaléka már a telephelyei között is adatkommunikációs kapcsolatot tart fenn – olvasható BellResearch piackutató Magyar infokommunikációs jelentésének legfrissebb kiadásában. Az arányokat tekintve azonban a telephelyeiket összekapcsolók alig harmadannyian vannak, mint az egyéb belföldi végpontokkal kapcsolatot létesítők.

A cég elemzői szerint a rendszeres adatátvitelt folytató, tíz főnél többet foglalkoztató cégek negyede, az intézményeknek pedig a tizede tervezi 2011 végéig, hogy bővíti jelenlegi megoldásainak sávszélességét. A fejlesztések mögött a vevőkkel, beszállítókkal és partnerekkel való kapcsolattartás mellett mind gyakrabban állnak költségmegfontolási szempontok. Különösen a nagyobb cégek esetében releváns, hogy a vállalatirányítási rendszerek (ERP) bevezetése, az üzletkritikus alkalmazások távoli elérése, a szervezetek növekedésével vagy átalakulásával a telephelystruktúra megváltozása legyen a kiindulópontja az adatátviteli megoldások irányába történő lépésnek, a jelenlegi infrastruktúra bővítésének.

A távközlési hálózatoknál a magas fokú megbízhatóság alapkövetelmény, ez különösen igaz a hangszolgáltatásokra. Ennek tükrében komoly előrelépés, hogy a telephelyek közötti adatkapcsolatokat minden második cég, az intézményeknek pedig háromnegyede telefonálásra is használja – mutat rá a BellResearch kutatása. Ezen költségracionalizálási lépéssel kapcsolatban a nagyvállalatok túlnyomó többségének már sokéves tapasztalata van. Az érintett kkv-k mintegy fele csupán az utóbbi három évben döntött a zömében IP-megoldásra történő részleges vagy teljes átállás mellett.

A nemzetközi adatkommunikáció a közintézmények körében még marginális jelentőségű, a cégeknél viszont – főként az ötven főnél többet foglalkoztatóknál – meghatározó megoldás. A nagyvállalatok kétötöde, a közepeseknek pedig a 17 százaléka tartja ilyen módon a kapcsolatot főként az anyacéggel, kisebb részben a külföldi beszállítókkal vagy vevőkkel. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.