BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Itthon már a mobil uralja a hangpiacot

Magyarországon a telefonbeszélgetések időtartamának már közel a négyötöde mobilos híváshoz kapcsolható, de egyre népszerűbb a kábeles és a VoIP-alapú telefonálás is. A vezetékes vonalak száma viszont tovább csökken – ezt állapítja meg az idei harmadik negyedévre a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentése.

A hazai mobilpiac fokozatos telítődésére, a céges és lakossági költések visszafogására utal, hogy az előfizetések száma egy év alatt alig 50 ezerrel bővült, a harmadik negyedév végén 11,8 millió volt. Kedvező jel ugyanakkor, hogy ezen belül a havidíjas előfizetések száma emelkedett, ez ellensúlyozta a feltöltőkártyás szegmens 396 ezres éves szintű visszaesését.

Bár a kábeltévé-szolgáltatók egyre nagyobb eredménnyel kínálnak vezetékes vonalat és hívásszolgáltatást, a harmadik negyedév végén – az előzetes adatok szerint – az egy évvel korábbinál 169 ezerrel kevesebb, 2,9 millió vezetékes fővonal volt üzemben, ennek közel egynegyede kapcsolható kábeltévés, illetve széles sávon megvalósuló helyhez kötött telefonszolgáltatáshoz. A 100 lakosra jutó vezetékes fővonalak száma szeptember végén 29 volt.

A vezetékes vonalakról indított hívások száma és időtartama éves összevetésben 2, illetve 3 százalékkal csökkent. A visszaesés hátterében nemcsak a mobilforgalom emelkedése, hanem az egyre inkább terjedő ingyenes internetes telefonálási lehetőség áll. Ugyanakkor az egy vezetékes vonalra jutó beszélgetések időtartama 3 százalékkal volt több, mint az előző év azonos időszakában. A vezetékes telefonon átlagosan három percet beszélnek az előfizetők. Az árak mérséklődése, a gyakran jelentős ingyenes idősávot és díjmentes hálózaton belüli beszélgetést is tartalmazó csomagok terjedése nyomán az előfizetők kevesebbszer, de hosszabb ideig beszélgetnek vezetékes telefonról, mint mobilról.

Az internet-előfizetések száma egy év alatt 554 ezerrel gyarapodott, szeptember végére meghaladta a 3,1 milliót. Ebből a mobilinternet-előfizetések már megközelítették az 1,2 milliót. Az internetpiac bővülése szolgáltatói oldalról is megfigyelhető, számuk az idei harmadik negyedévben 403 volt, 23-mal több, mint egy évvel korábban. A piac koncentrált, 15 cég tudhatja magáénak az előfizetések 90 százalékát. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.