BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közös fórumban a hazai infokom klaszterek

Közös fórumot hoztak létre a magyarországi infokommunikációs ágazat innovációs klaszterei. Az erről szóló megállapodást a napokban írta alá az öt érintett hazai szervezet, amely a szóban forgó kezdeményezéssel nemcsak a kis- és középvállalatoknál felhalmozott tudást és kapcsolatrendszert kívánja egymással megosztani, hanem közös fejlesztéseket is tervez a jövőben. Az öt szervezet együttvéve ötezer főt foglalkoztat, mintegy 220 tagvállalatot képvisel, közülük 180 sorolható a kkv kategóriába. A vállalkozások által képviselt innovációs projektportfólió értéke számítások szerint meghaladja a 15 milliárd forintot.

„Az infokommunikációs klaszterekben a magyarországi kis- és középvállalkozások árbevétele több mint öt százalékkal haladta meg az ágazat átlagát a gazdasági válság ideje alatt is, ez egyben azt is mutatja, hogy ezek a szerveződések képesek gyorsabb növekedési pályára állítani a hazai innovatív kkv-kat” – hangsúlyozta a bejelentés kapcsán Lemák Gábor, a fórum kezdeményezője, a budapesti Mobilitás és Multimédia Klaszter igazgatója.

Hazai infokom klaszterek

Első Magyar E-közigazgatási, Informatikai és Innovációs Klaszter: 2007-ben alakult, 30 tagból áll.

Fókuszterületek: egészségügyi, közigazgatási, környezet-, mobil- és térinformatika

Észak-magyarországi Informatikai Klaszter: 2007-ben alakult, 36 tagja van. Fókuszterületek: mobilalkalmazások,

távközlés, banki informatika, automatizálás és ipari informatika, domén- és tárhelyszolgáltatás, online marketing, ERP/CRM rendszerek, egyedi szoftverfejlesztés, tesztelés

Mobilitás és Multimédia Klaszter: 2007-ben alakult, több mint 70 tagot számlál, köztük nagyvállalatokat, kkv-kat, valamint egyetemi partnereket. Kiemelt célja, hogy innovációmenedzsmenttel, forrásszervezéssel segítse a klasztertagok fejlesztéseinek piacra lépését

Szilícium Mező Regionális Informatikai Klaszter: 2008-ban alakult, 34 tagja van. Fókuszterületek: számítógépes grafika, adatbiztonság, e-közigazgatás, e-egészségügy, mobilfejlesztések, nyílt forráskódú virtualizált szoftverfejlesztés, üzleti alkalmazások

Szoftveripari Innovációs Pólus Klaszter: 2007-ben alakult, 47 tagja van. Fókuszterületek: szoftverminőség, beágyazott és mobilrendszerek alkalmazásai, nyelvi, beszédtechnológiai és egészségügyi alkalmazások, iparág-specifikus ügyviteli megoldások

Fókuszterületek: egészségügyi, közigazgatási, környezet-, mobil- és térinformatika

Észak-magyarországi Informatikai Klaszter: 2007-ben alakult, 36 tagja van. Fókuszterületek: mobilalkalmazások,

távközlés, banki informatika, automatizálás és ipari informatika, domén- és tárhelyszolgáltatás, online marketing, ERP/CRM rendszerek, egyedi szoftverfejlesztés, tesztelés

Mobilitás és Multimédia Klaszter: 2007-ben alakult, több mint 70 tagot számlál, köztük nagyvállalatokat, kkv-kat, valamint egyetemi partnereket. Kiemelt célja, hogy innovációmenedzsmenttel, forrásszervezéssel segítse a klasztertagok fejlesztéseinek piacra lépését

Szilícium Mező Regionális Informatikai Klaszter: 2008-ban alakult, 34 tagja van. Fókuszterületek: számítógépes grafika, adatbiztonság, e-közigazgatás, e-egészségügy, mobilfejlesztések, nyílt forráskódú virtualizált szoftverfejlesztés, üzleti alkalmazások

Szoftveripari Innovációs Pólus Klaszter: 2007-ben alakult, 47 tagja van. Fókuszterületek: szoftverminőség, beágyazott és mobilrendszerek alkalmazásai, nyelvi, beszédtechnológiai és egészségügyi alkalmazások, iparág-specifikus ügyviteli megoldások-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.