BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ügyféladatokat loptak a McDonald’stól

IT-biztonság. A világ vezető gyorskiszolgáló éttermi lánca, az amerikai McDonald’s a honlapján és elektronikus levélben is értesítette vásárlóit, hogy rosszindulatú támadás következtében hackerek kezébe kerültek bizonyos ügyféladatok – írja a vállalat szóvivőjére hivatkozva a Techworld Daily. A számítógépes kalózok a cég egyik üzleti partnere, a Leo Burnett reklámügynökség érdekeltségébe tartozó Arc Worldwide alvállalkozójának a rendszerét támadták meg. A McDonald’s az Arcot azzal bízta meg, hogy dolgozza ki és koordinálja a promóciós elektronikus levélre alapozó kampányait, az Arc pedig egy közelebbről meg nem nevezett társaságot kért fel az ügyfél-információs adatbázis kezelésére. Ez utóbbi vállalat rendszerébe jutottak be az illetéktelenek.

A gyorséttermi cég sietett leszögezni, az ott tárolt ügyféladatok nem tartalmaznak sem bankkártya-, sem társadalombiztosítási számot, sem egyéb érzékeny pénzügyi adatot, csupán a vásárló életkorát és más általános információt – emelte ki a szóvivő. Nem kívánta ugyanakkor elárulni, hogy az USA mellett még milyen más országban és hány ember lehet az ügyben potenciálisan érintve, és azt sem árulta el, mikor történt a hackelés. A magyarországi McDonald’s-vásárlókról nincs adatgyűjtés, így minket nem érint az ügy – válaszolták kérdésünkre a hazai leányvállalatnál. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.