BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csábító trükkök az új vásárlók megnyerésére

A világpolitika és a nemzetközi cégek egyáltalán nem figyelnek a fiatalokra. Ez a vélemény lett az egyik legmeghökkentőbb eredménye az InSites Consulting és az MTV Networks International átfogó marketingkutatásának, amely 16 országban több mint négyezer 14 és 30 év közötti fiatal – az Y generáció – megkérdezésével készült. A válaszolók szerint erre bizonyság, hogy a közvélekedéssel ellentétben, amely szerint a marketingkampányok elsősorban nekik szólnak, a cégek távolról sincsenek rájuk tekintettel anynyira, mint kellene. Holott – erre a felmérés eredményei alapján megjelent tanulmány készítői is rávilágítanak – az Y generációval új vásárlóerő született. Például ez a valaha élt legnagyobb vásárlóerővel rendelkező fiatalság, ráadásul szüleik, nagyszüleik és rokonaik fontosnak tartják a véleményüket, ezért egyúttal rendkívül nagy a piaci befolyásuk. Az ok: a digitális korban született gyerekek jobban ismerik a technológiai piacot, az új trendeket, mint idősebb hozzátartozóik. Ugyanakkor ma a márkahűséget a fiatalok körében nem olyan egyszerű kialakítani, mint korábban. A tanulmány alapján készült angol nyelvű könyv és a benne ismertetett CRUSH modell éppen abban segít, hogy miként lehet megszerettetni egy márkát az Y generációval. n


Joeri Van den Bergh and Mattias Behrer: How Cool Brands Stay Hot – Kogan Page, 2011, 249 oldal

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.