BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szűkül a vezetékes telefonok piaca

Míg nem is olyan régen még hosszú éveket, akár évtizedeket kellett várni a vezetékes telefon beszerelésére, mára eltűnt a varázsa ennek a technikának, a mobilok egyre inkább előretörnek a piacon. A statisztikai hivatal friss adatai szerint március végén a mobiltelefon-előfizetések száma megközelítette a tizenkétmilliót, négyből három telefonbeszélgetést mobilról kezdeményeztek.

A mobilhálózatokban az első negyedévben a tavalyihoz képest 1 százalékkal több hívást indítottak, és 5 százalékkal nőtt a telefonálással töltött idő. Egy mobil-előfizetésre átlag 367 percnyi beszélgetés jutott, egy hívás pedig átlag 2,3 percig tartott. Eközben a vezetékes fővonalak száma 63 ezerrel kevesebb lett, márciusban 2,9 millió volt üzemben, vagyis száz lakosra 29 vonal jutott. Ezekről a készülékekről 6, illetve 5 százalékkal csökkent a hívások száma és időtartama, ez utóbbi átlag 3,3 percet tett ki. Tehát ritkábban ugyan, de egy-egy alkalommal hosszabban beszéltünk vezetékes telefonról, mint mobilról, ennek a mérséklődő árak mellett az is az oka, hogy egyre terjednek a kedvezményes, gyakran díjmentes beszélgetéseket is kínáló szolgáltatói csomagok.

Nem meglepő módon az elmúlt negyedévben is folytatódott az internetpiac bővülése: az internet-előfizetések száma egy év alatt éppen ötödével gyarapodott, március végén meghaladta a 3,4 milliót. Az internetszolgáltatói kör is bővült, 418-an voltak, öttel többen, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor a piac tovább koncentrálódott, ma 13 cég tudhatja magáénak az előfizetések 90 százalékát. Egyébként az összes internet-előfizetés 40 százaléka a mobilkategóriába tartozott, részaránya egy év alatt 7 százalékponttal növekedett.

Az előfizetéses internetszolgáltatásból származó nettó árbevétel az első negyedévben megközelítette a 34 milliárd forintot, ez folyó áron 1 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.