BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tabletlázban Nyugat-Európa

Magyarországon az idén várhatóan hatvanezer ilyen fajtájú készülék találhat gazdára

Átlagosan napi három órát töltenek a világhálón az Európa nyugati felén élők, akik ma már sokkal szívesebben vásárolnak táblagépeket a laptopok helyett. Magyarországon a szakértők szerint az idén már többszereplőssé válik a tabletpiac, ez magával hozhatja az árak csökkenését. Piackutatók hatvanezresre teszik az idén itthon eladható menynyiséget.

Internetes kereséssel és elektronikus levelezéssel átlagosan napi három órát töltenek el az emberek Nyugat-Európában – derül ki az amerikai IDC piackutató egyik legfrissebb felméréséből. A világháló eléréséhez használt készülékek sorában eddig elsősorban a személyi számítógépek (PC) vagy az okostelefonok domináltak. A bevásárlólistán szereplő újabb eszközök között azonban már egyre kiemeltebb helyet kapnak a táblagépek, főként az iPadek. Ennek nyomán a szakértők szerint drasztikusan visszaesik majd a laptopok iránti érdeklődés.

A táblagépek Magyarországon még viszonylag rövid ideje elérhetők, az Apple – a termékkategória megteremtője – hivatalosan csak a múlt év végén tette elérhetővé Magyarországon az iPad első verzióját – mondta Szécsi Gábor, az IDC Hungary elemzője. Az eladásoknak az idei első negyedév adott újabb lendületet az iPad 2 márciusi premierje, illetve a Samsung táblagépe, a Galaxy Tab által.

Igazi felfutás ezen a piacon az Apple és a Samsung mellett a többi hardvergyártó – az Acer, az Asus, a Fujitsu stb. – modelljeinek elterjedésével várható. A piac többszereplőssé válása magával hozhatja az átlagárak csökkenését.

Arra a kérdésre, hogy kiválthatják-e a táblagépek a noteszgépeket, Szécsi Gábor így válaszolt: „A kérdés hasonló, mint az internetezésre, levelezésre fejlesztett netbookok megjelenésekor felvetett. A táblagépekkel szembeni elvárás nem a »PC mint munkaeszköz« kiváltása, mivel gépelni, dolgozni nehezebb rajta, hanem a már meglévő számítógép melletti kiegészítő funkció.” Szerinte így a laptopok piacára nincsenek közvetlen hatással, de a netbookok piacát részben átvehetik. Mivel a termékcsoport idehaza még a felfutási szakaszában tart, így szerinte nehéz megjósolni a teljes piac jövőjét, de ha a nagy márkák mellett a hazai kínálatban sikeresen meg tudnak jelenni a távol-keleti modellek is, és általában lesz kellő árualap az értékesítési csatornákban, úgy az idei teljes évre hatvanezer darab körüli értékesítés tűnik reálisnak. Eközben a hazai hordozható PC-k forgalmazói stagnálással, némi visszaeséssel kalkulálhatnak, a tavalyi 435 ezer után az idén 425 ezer laptop, netbook, ultrakönnyű noteszgép eladásával számol az IDC.

Mire jó a táblagép?

A felhasználókat megkülönböztethetjük tartalomkészítés és -fogyasztás szempontjából. Az internetezőknek mindig szükségük lesz nagy számítási kapacitású eszközökre, hogy komolyabb munkákat végezhessenek, grafikai alkalmazásokat futtathassanak, hoszszú, összetett e-maileket írhassanak, rendezhessék videomappáikat vagy szerkeszthessék családi fotóalbumaikat. A hordozható eszközök közül tartalomkészítésre a laptopok és a netbookok alkalmasabbak, mint a ma kapható táblagépek – állítják a GKIeNet piackutató szakértői.

Egy amerikai felmérés azonban arra is rávilágít, hogy egy átlagfelhasználó teljes napjából mindössze 25 százaléknyi időt tölt tartalomkészítéssel, a nap nagyobbik részében csupán fogyasztja a tartalmat, böngészik, videót, filmet néz, e-bookot olvas, játszik.

Ezekre a tevékenységekre viszont kevés kényelmesebb megoldás létezik, mint a tablet. A táblagépek használatának elsajátítása nem igényel sokórányi kézikönyvbújást, köszönhetően az érintésérzékeny kijelzőknek. A táblagépek világpiaca tavaly még 17–25 millió darabos volt, ennek 90 százalékát az Apple szerezte meg. Ez évre már közel 50-70 milliós szállítást valószínűsítenek.

Egy amerikai felmérés azonban arra is rávilágít, hogy egy átlagfelhasználó teljes napjából mindössze 25 százaléknyi időt tölt tartalomkészítéssel, a nap nagyobbik részében csupán fogyasztja a tartalmat, böngészik, videót, filmet néz, e-bookot olvas, játszik.

Ezekre a tevékenységekre viszont kevés kényelmesebb megoldás létezik, mint a tablet. A táblagépek használatának elsajátítása nem igényel sokórányi kézikönyvbújást, köszönhetően az érintésérzékeny kijelzőknek. A táblagépek világpiaca tavaly még 17–25 millió darabos volt, ennek 90 százalékát az Apple szerezte meg. Ez évre már közel 50-70 milliós szállítást valószínűsítenek.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.