BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Versengő iPhone és az Android

E-kereskedelem. Az év eddig eltelt részében a mobileszközről kezdeményezett internetes vásárlás olyan ütemben bővült, hogy áprilisra egy hétvégén a volumen már majdnem elérte a tavalyi csúcsot jelentő karácsony előtti napokét. Mára az összes mobilos online árucikk-keresés meghaladta a teljes érdeklődés másfél százalékát – derül ki az Árukereső.hu kutatásából. (A netes portál Magyarország piacvezető ár-összehasonlító oldala, ahol havonta közel kétmillió felhasználó keresgél a 730 webshop 1,4 millió terméke között.) A mobileszközről árucikket keresők aránya nagyjából negyedével nőtt az idei első negyedévben a tavalyi utolsó három hónaphoz képest.

Magyarországon ma már elterjedt szokás mobiltelefonnal fizetni a parkolásért vagy így venni autópálya-matricát, de egyre többen intézik okostelefonokról, táblagépekről vagy más mobileszközről az internetes vásárlást is.

A szakértők azt is megállapították, hogy 2011-ben a mobilról vásárlók mintegy harmada használ iPhone-t és szintén harmada androidos okostelefont. Ezeket követi az Apple táblagépe, az iPad 12 százalékkal, illetve a Nokiához köthető Symbian eszközök, utóbbiak mintegy 8 százalékkal. A magyarországi mobileszközös e-kereskedelem közel 90 százaléka ebből a négy eszközből származik. Az elmúlt két hónapban ugyanakkor az elemzők szerint határozottan elkezdett növekedni az andoridos eszközökről vásárlók aránya, így ezek hamarosan lekörözik az alma logójú okostelefonokat használókat.

A manapság egyre divatosabb táblagépek esetében pedig már áprilistól megfigyelhető az iPad használatának a növekedése. Bár abszolút értékben kevesebb ember választ rajta webshopot, de forgalmi aránya gyorsabban nő, mint az iPhone-é. A konkrét vásárlások esetében is fordított a kép: iPadről arányaiban többen kattintanak vásárlást kezdeményezve egy bolt oldalára, mint iPhone-ról vagy az androidos okostelefonról.

Van egy másik érdekes megfigyelése is a kutatásnak. A hagyományos számítógépes, illetve a mobileszközös vásárlási csúcs között minden héten egynapos csúszás figyelhető meg. A számítógépes hétfőn van, mivel asztali gépet vagy notebookot jóval többen használnak internetes vételre, mint mobileszközt, valamint hétfőn munkahelyről, munkaidőben általában sokan vásárolnak. A mobilos internetes árukeresési csúcs viszont vasárnap van, hiszen az emberek kevesebb időt töltenek otthon a gép előtt, ha pedig úton vannak, akkor gyorsan leellenőrzik az információkat, összehasonlítják az árakat vagy megrendelnek árucikkeket.

Magukat az eszközöket is egyre többen választják a világhálóról. Az androidos telefonokat és az iPhone-okat nagyságrendileg ugyanannyian keresik ma még az árukereső oldalakon. Magyarországon az androidos okostelefonok iránti kereslet érdemben decemberben ugrott meg, jelenleg lassan növekszik. n VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.