BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Válságban torzul a megtérülési mutató is

A légitársaságok működéséből adódóan gyakran szükséges leányvállalatok, érdekeltségek alapítása

lehetőségek. Számos ágazatban időről időre szükségessé válik leányvállalatok alapítása, később pedig azok értékesítése. Utóbbi kapcsán jelentős feladat az adott cég értékelése is. A légitársaságoknak számottevő a nemzetközi jelenlétük. Ez az üzleti tevékenység nem minden cégnél jár együtt összetett vállalati struktúrával, a Wizz Air csoport esetében azonban az adott helyi piacok elérése érdekében elkerülhetetlen volt helyi leányvállalatok alapítása a térség több országában is. Ennek kapcsán a cégértékelés terén is komoly tapasztalatokat szerzett a társaság.

Egyes vállalati struktúrák megszüntetésekor felmerülhetnek olyan ügyletek, amelyekhez szükséges a csoport vagy egy-egy leányvállalat értékének meghatározása – mutatott rá lapunk kérdésére Németh Zsolt, a Wizz Air Hungary Kft. számviteli és adózási vezetője. Hozzátette: nemrég a csoport bolgár légitársaságának üzleti tevékenységét teljes egészében a magyar vállalat vette át a Wizz Airnél. A bolgár vállalat valós értékének meghatározásában a Deloitte Zrt. pénzügyi tanácsadási üzletágának a szakemberi segítették a céget.

A leányvállalatok értékelésére ugyanazok a módszerek használhatók, mint egy teljes cégcsoportra. Ennek az a kiinduló feltétele, hogy a leányvállalatok az egymás közötti tranzakcióikban piaci árakat alkalmazzanak. Ez a feltétel egy prudens cégcsoport esetében általában adott. Ha mégsem, akkor a nem piaci árak alkalmazásából fakadó torzulásokat első lépésként ki kell igazítani.

A Wizz Air esetében két fő eljáráscsoportot érdemes megemlíteni: egyrészt a DCF- (diszkontált cash flow) módszert, amely elsősorban az adott vállalat cash flow előrejelzésére támaszkodik, másrészt mindazon egyéb módszereket, amelyek egyéb, tőzsdén jegyzett légitársaságokkal vagy más légicégekkel kapcsolatos tranzakciók piaci értékelésén alapulnak. Létezik még az egyes értékelési helyzetekben használatos eszközalapú értékelési eljárás, ám ez a Wizz Air esetében még nem használható, mert egyelőre a teljes flottáját lízingeli.

Fontos megemlíteni, hogy a világgazdasági válság sok cég árbevételét és eredményességét negatívan érintette, gyakran az egyébként nyereséges vállalatok is veszteségessé váltak. Bár a Wizz Air ebben az időszakban is növekedni tudott, bizonyos cégértékelési módszerek használatát megnehezítik e körülmények – például az ár/megtérülés mutató veszteséges cégek esetében nem értelmezhető. A légitársaságok eredményessége igen nagy tartományban szóródik, ez az amúgy sikeresen gazdálkodó cégek értékelését is megnehezíti, mert nehézkessé válik a társaságok hosszú tavú értékének összehasonlítása csak az eredményességi mutatók alapján. A történelmi tapasztalat viszont az, hogy a különböző sokkok (járványok, katasztrófák stb.) az utazási kedvet csak rövid távon befolyásolják.

Ezen az alapon a befektetési bankok elemzői a válságok mélypontján nemcsak az aktuális mutatókkal számolnak, hanem megbecsülik a kilábalás után, néhány éves távlatban várható mutatókat is. Ezek aztán jól használhatók a válságot átvészelő cégek esetében, még akkor is, ha tőzsdén nem jegyzett társaságokról és azok leányvállalatairól van szó.

A különböző értékelési módszerek alapos mérlegelés esetén is eltérő eredményeket mutathatnak. A DCF-módszer például tükrözi a jövőbeli bővülési várakozásokat, míg az összehasonlító módszerek a pillanatnyi eredményességen alapulnak. De ha van az eredmények között olyan, amely nagyon eltér a többitől, azt valószínűleg el kell vetni. Olyan értéktartományt érdemes elfogadni, amelyet egynél több módszer is alátámaszt.

A kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek esetén a valós piaci ár megállapítása az adózás tekintetében is fontos és zsebbe vágó kérdés. Érdemes odafigyelni arra, hogy az adóhatóság számára sokkal hitelesebb egy olyan értékelés, amelyet nem maga a cég végzett el, hanem olyan független fél, amely a szakmai hitelességét tudottan nem áldozná fel egyszeri előnyök érdekében. VG

A Wizz Airről

A Wizz Air Kelet-Közép-Európa legnagyobb diszkont-légitársasága, amely több mint tízmillió utast szállított az elmúlt 12 hónapban Európa-szerte. A légicég jelenleg 37 Airbus A320-as repülőgépet üzemeltet, és összesen 15 bázison van jelen Lengyelországban, Magyarországon, Bulgáriában, Romániában, Ukrajnában, Csehországban, Szerbiában és Litvániában.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.