BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kisebb hiteleket vesznek fel

Darabszámban több hitelt vettek fel az első fél évben a bankoktól a hazai kis- és középvállalkozások, mint egy évvel korábban, ám a náluk lévő állomány továbbra is csökkenő tendenciát mutat – derül ki a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) adataiból.

A statisztikák szerint 2011 első fél évének végén 2844,5 milliárd forintnyi hitelállomány volt a nem pénzügyi tevékenységet folytató kkv-knál, ez bő hét százalékkal elmarad az egy évvel korábbi mennyiségtől. A visszaesés mértéke igen egyenletesen oszlott el a különböző méretű cégek között: a mikrovállalkozásoknál lévő hitelek mennyisége egy év alatt bő 40 milliárd forinttal, 1042 milliárdra mérséklődött, a kisvállalkozói állomány 140, a középvállalkozói pedig valamivel kevesebb mint 40 milliárddal esett vissza.

A darabszám eloszlása alapján sem történt jelentős változás: az összesen 183 ezer banki kkv-hitelszerződés csaknem háromnegyede a mikrovállalko-zások számlájára írható. Örvendetes tény ugyanakkor, hogy ha az érvényes szerződések volumene nem is, de darabszáma növekedett 2010 első fél évének végéhez képest, mindez a mikro-vállalkozói körnek köszönhető.

Az viszont a felügyeleti statisztikákból is látszik, hogy a kkv-k az első hat hónapban is visszafogták beruházásaikat: a 950,5 milliárd forintnyi beruházási hitel alig harmada a teljes mennyiségnek. A beruházási célú kölcsönök alacsony aránya nem meglepő: a makrogazdasági körülmények alakulása továbbra sem kedvez az ilyen típusú kkv-hitelek felfutásának. Ezt támasztják alá a Magyar Nemzeti Bank legutóbbi – 2011 második negyedévében készült – hitelezési felmérésének eredményei is.

Ezek szerint 2011 második negyedében a bankok többsége keresletnövekedést észlelt a rövid lejáratú vállalati hitelek iránt, miközben a hosszú lejáratúak (döntően beruházási) iránti továbbra sem élénkül.
Az MNB adatai szerint a bankok 2010 eleje óta számítanak arra, hogy növekedésnek indul a hosszú lejáratú hitelek iránti kereslet, azonban visszatekintve nem észleltek érdemi változást. A bankok egy szűk köre viszont továbbra is optimista, és a következő fél évben élénkülő keresletre számít a hosszú lejáratú hitelek iránt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.