BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A legmenőbb okostelefonok

Mobil Erős negyedévet tudhatnak maguk mögött a gyártók világszerte

Az okostelefonok piacán komoly mozgások figyelhetők meg az idén a gyártók körében, egyes márkák szinte teljesen eltűntek, mások megerősítették a pozíciójukat. A szegmens növekedése

töretlen, a legutóbbi negyedévben is 40 százalékot meghaladó volt.

Európa is komoly változásokkal szembesülhet az idén az okostelefonok piacán; egyes, korábban oly népszerű márkák, ha nem is tűntek el a süllyesztőben, de lejtmenetbe kezdtek, míg mások tovább konszolidálták a pozíciójukat. Ezen a területen a termékkategóriát az iPhone-nal

lényegében megalapozó Apple még mindig ott van a domináns szállítók között, de piaci elemzők szerint az idei év valódi győztese a Samsung és a HTC.

E két társaság komoly kihívója ma már az almás márkának, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a harmadik negyedévben világméretekben a Samsung már a dobogó legfelső fokára kerülhetett, a második helyre utasítva az Apple-t. A globális okostelefon-piac éves összevetésben még ebben a negyedben is képes volt komoly, két számjegyű – 42,6 százalékos – növekedést felmutatni, a szóban forgó három hónapban az eladott készülékek száma meghaladta a 118 milliót. Igaz, a kulcsfontosságú gazdaságokban a vártnál gyengébb volt a fejlődés, a piacot rendszeresen monitorozó amerikai IDC a harmadik negyedre 49,1 százalékos gyarapodást várt a második három hónapra kimutatott 66,7 után.

Az Apple már említett két

távol-keleti riválisa, a Samsung és a HTC az elemzők által számítottnál gyorsabban fejlődött mind a termékfejlesztésben, mind a marketingkampányokban. Természetesen az iPhone-láz nem csillapodik, a legújabb, 4S verzióból – mint emlékezetes – a bevezetés első hétvégéjén nem kevesebb mint négymillió talált gazdára.

Eközben a többi gyártó – főként a hajdan világelső, most éppen komoly átalakulás alatt álló Nokia, az éppen tulajdonosváltásban lévő Sony Ericsson, valamint a finanszírozási nehézségekkel küszködő BlackBerry-gyártó Research In Motion – nem a korábban megszokott teljesítményét mutatta a már felsorolt problémái miatt.

A Nokia-hívők komoly várakozással tekintettek a Microsofttal való együttműködés kora őszre beígért első gyümölcseire, a Lumina okostelefonokra, amelyeket végül alig egy hónapja mutatott be a finn gyártó Londonban. Ezek fogadtatásától nagyban függ a cég 2012-es üzleti teljesítménye, a kereskedők árgus szemmel figyelik, sikerülhet-e Nokiának a fordulat.

Ami biztos: az operációs rendszerek területén az idén is megállíthatatlanul növekszik a Google androidos platformja, „az elefánt az Apple és a Microsoft porcelánboltjában” – vélik az amerikai Informa Telecoms elemzői, akik ezenkívül még a „nehézsúlyú gorilla” elnevezéssel is illetik a mobilos szoftvert.

Az Informa összesítése szerint 2011-ben az alább felsorolt öt okostelefon a legkapósabb Európában. A legmenőbbnek a legújabb iPhone-t ítélték, intuitív kezelőfelülete, nagyon jó minőségű Retina kijelzője és elegáns dizájnja miatt. A vevők díjazzák a gyorsabb processzort, a jobb felbontású kamerát is, amely gyengébb fényviszonyok között is jól működik. A legfontosabb újdonság a dinamikus hangfelismerés.

A negatívumok között említik viszont, hogy dizájn szempontjából ebben az iPhone-ban van a legkevesebb újdonság. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy meglehet, a felhasználók mégsem szívesen vennék, ha a cég változtatna az eddigi nyerő formulán. A korábbi verziókénál gyengébbnek ítéltetett az akkumulátor teljesítménye is, a készülék használata emiatt igencsak korlátozott, hacsak nincs nálunk állandóan a töltő.

Az ötös fogat másik tagja a Samsung Galaxy S II, amelynek előnyei között az átlagosnál jóval nagyobb Super AmoLED kijelzőt említik, amelyet ráadásul az ütésbiztos Corning Gorilla üveg véd. (Érdekes, hogy egyetlen negatívumként is épp a nagyméretű kijelzőt hozzák fel.) Az 1650 mAh-s akkumulátorát ugyanakkor a legjobb teljesítményűnek tartják az androidos telefonok között, kielégítve a képernyőméret és a kétmagos processzor energiaigényét. Nyolc megapixeles kamerája full HD-s felvevőképességű, médiamegosztó szoftverével a készülék szinkronizálható az otthoni szórakoztatóelektronikai eszközök többségével.

A RIM zászlóshajójának számító BlackBerry Bold 9900 kapcsán a korábbi modellhez képest jelentősen jobb és gyorsabb alkalmazásteljesítményt említenek, köszönve mindezt egyebek mellett a megújult OS7 operációs rendszernek. A készülék érintőképernyős, de jól integrálódik egy billentyűzettel is. Az akkumulátor teljesítményével és a hanghívási képességével is elégedettek a rangsort összeállító elemzők. A negatívumok között elsősorban a versenytársakénál jóval szegényesebb alkalmazás-piacteret említik.

A HTC az öt legjobb okostelefon-kategóriába két készülékkel is be tudott kerülni, az egyik

a Sensation, amelyet az idei esztendő egyik legjobb androidos modelljének tartanak. Az érdemei felsorolásában a felhasználói felület, az alkalmazások közötti váltásokban megvalósított újdonságok, a Qualcomm Snapdragon processzor szerepel, amely egyebek mellett a gyorsabb böngészést is segíti. A hátrányai között említik többek között a vastagságát (11,3 mm), illetve 150 grammos súlyát. A képernyő minősége, valamint a gyengébb akkumulátorteljesítmény is a negatívumok között szerepel.

A másik HTC-modell a

Desire S, amely az elődjéhez

képest kiváló minőségű alumíniumvázat és egy gigabyte beépített memóriát kapott. Alkalmas jó minőségű videofelvételek készítésére, és ezzel is gyorsan lehet böngészni a neten.

A hátrányai közé sorolják, hogy ez csak egymagos proceszszorral szerelt, s itt is megemlítik a készülék átlagon felüli, 11,6 mm-es vastagságát, továbbá azt, hogy wifiantennája nem a legtökéletesebb, egyes helyzetekben elveszti a jelet.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.