Öregedő atomerőművek - Minden alkatrész újrahasznosítható, ami nem sugároz

Élesedik a verseny atomerőművek bontásának sok szereplők vonzó piacán is. Egyikük, az orosz ellenőrzésű, német Nukem Technologies elnöke, Ulf Kutscher szerint a bontásra összpontosító cégek közül igazán csak 10-15 az igazán jelentős játékos.

A pezsgést az hozta, hogy bár egy atomerőmű átlagos élettartama 50 évre tehető, és még további 20-30 évvel komolyabb anyagi ráfordítás és biztonsági kockázat nélkül ki is tolható, a létesítményt egy idő után végképp le kell állítani. Vannak ugyanis fizikailag javíthatatlan vagy cserélhetetlen részegységei. Sok erőműnél már eljött, vagy közeleg ez az idő. A feladatot nehezíti, hogy a legelsőként telepített nukleáris blokkok esetében még nem, vagy csak vázlatosan készültek olyan bontási tervek, amilyen ma minden atomerőművek van, erről a nyáron részletesen tanácsakoztak az Oroszországban tartott atomfórum résztvevői. (A paksi bontási tervet épp a közelmúltban frissítették.)

A Budapesti Műszaki Egyetemen korábban készült tanulmány szerint különböző leszerelése stratégiák képzelhetők el, de akármit is választ az erőmű tulajdonosa, mindegyiknél annyi radioaktív hulladék képződik, amennyinek a nagyságrendje összevethető az atomerőmű egész üzemi élettartama alatt keletkező hulladékéval. A stratégiák alapvetően a bontás körülményeinek és teendőinek időbeli változása miatt különböznek egy-mástól. Három fő megoldás képzelhető el: az első azonnali teljes leszerelés, a második a két lépcsős leszerelés, amikor a nem sugárzó részeket azonnal, a többit 50-100 éve múlva bontják el, végül a harmadik az, amikor úgynevezett védett megőrzés után 50-100 évvel később szerelik le az erőmű egészét. Eddig csak az azonnali leszerelést alkalmazták, hiszen a védett megőrzés időszaka még egyik erőműnél sem ért véget.

Az orosz szakirodalom szerint a reaktor a leállítás után még 10-15 évig marad a helyén. Ezalatt a leszerelő cég megkapja az engedélyt a bontás elkezdésére. Miután elszállítják a kiégett fűtőanyagot, elkezdődik a szerkezet lebontása, ami 5-8 évig tart, és egy ilyen projekt átlagára egytől néhány milliárd dollárig terjedhet.

A leszerelés után az atomerőmű területe zöld mező marad. A legrégebbi német atomerőművet, a Karlstein am Main melletti Kahl erőművet 2010-ben szerelte le a Nukem Technologies. Thomas Sipolt, a cég főmérnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy mindennek ellenőrzik a radioaktivitását, ami kikerül az atomerőműből. Az alkatrészek többsége nem sugároz, ezek újrahasznosíthatók, a beton például útépítésen.

A szintén német Vürgassen atomerőművet már több éve bontják. A csapat napi itt hat órát dolgozik, mert egy-egy teljes órát vesz igénybe a létesítménybe való be- és kijutás. Előtte és utána alapos, radioaktivitást mérő vizsgálaton esnek át. Az erőmű minden méterét centiről centire átvizsgálják a radioaktív sugárzás szempontjából, a burkolat magasabb radioaktivitást mutatót darabjait kiemelik, és speciális tárolóba viszik. A reaktort a fűtőanyag eltávolítása után egy medencében szerelik szét, víz alatt, mert vízoszlop további védelmet nyújt a sugárzás ellen. A reaktort már két éve kiemelték és szétszerelték.

A németeknek a legsürgősebb

A kétezres évek elején Németország az egyik legnagyobb atomenergia termelő volt, ez a forrás az ország energiaellátásának egyharmadát tette ki. Az atomenergiáról való 2011-es lemondásnak sokak szerint politikai oka volt. A közeljövőben mind a 17, még működő atomerőművet le kell állítani. A német atomerőművek felét már ma lekapcsolták a rendszerről. Ralf Podner, a Német Atomfórum elnöke szerint Németország energiaellátásának az ötödét ma már a megújulók adják, részben a nap és a szél. Ám mivel ezek nem termelnek folyamatosan, melléjük tartalékkapacitásokat kell telepíteni. többlet kiadások árán. A németországi áramtarifák emiatt az utóbbi két évben jelentősen nőttek.