A pezsgést az hozta, hogy bár egy atomerőmű átlagos élettartama 50 évre tehető, és még további 20-30 évvel komolyabb anyagi ráfordítás és biztonsági kockázat nélkül ki is tolható, a létesítményt egy idő után végképp le kell állítani. Vannak ugyanis fizikailag javíthatatlan vagy cserélhetetlen részegységei. Sok erőműnél már eljött, vagy közeleg ez az idő. A feladatot nehezíti, hogy a legelsőként telepített nukleáris blokkok esetében még nem, vagy csak vázlatosan készültek olyan bontási tervek, amilyen ma minden atomerőművek van, erről a nyáron részletesen tanácsakoztak az Oroszországban tartott atomfórum résztvevői. (A paksi bontási tervet épp a közelmúltban frissítették.)
A Budapesti Műszaki Egyetemen korábban készült tanulmány szerint különböző leszerelése stratégiák képzelhetők el, de akármit is választ az erőmű tulajdonosa, mindegyiknél annyi radioaktív hulladék képződik, amennyinek a nagyságrendje összevethető az atomerőmű egész üzemi élettartama alatt keletkező hulladékéval. A stratégiák alapvetően a bontás körülményeinek és teendőinek időbeli változása miatt különböznek egy-mástól. Három fő megoldás képzelhető el: az első azonnali teljes leszerelés, a második a két lépcsős leszerelés, amikor a nem sugárzó részeket azonnal, a többit 50-100 éve múlva bontják el, végül a harmadik az, amikor úgynevezett védett megőrzés után 50-100 évvel később szerelik le az erőmű egészét. Eddig csak az azonnali leszerelést alkalmazták, hiszen a védett megőrzés időszaka még egyik erőműnél sem ért véget.
Az orosz szakirodalom szerint a reaktor a leállítás után még 10-15 évig marad a helyén. Ezalatt a leszerelő cég megkapja az engedélyt a bontás elkezdésére. Miután elszállítják a kiégett fűtőanyagot, elkezdődik a szerkezet lebontása, ami 5-8 évig tart, és egy ilyen projekt átlagára egytől néhány milliárd dollárig terjedhet.
A leszerelés után az atomerőmű területe zöld mező marad. A legrégebbi német atomerőművet, a Karlstein am Main melletti Kahl erőművet 2010-ben szerelte le a Nukem Technologies. Thomas Sipolt, a cég főmérnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy mindennek ellenőrzik a radioaktivitását, ami kikerül az atomerőműből. Az alkatrészek többsége nem sugároz, ezek újrahasznosíthatók, a beton például útépítésen.
A szintén német Vürgassen atomerőművet már több éve bontják. A csapat napi itt hat órát dolgozik, mert egy-egy teljes órát vesz igénybe a létesítménybe való be- és kijutás. Előtte és utána alapos, radioaktivitást mérő vizsgálaton esnek át. Az erőmű minden méterét centiről centire átvizsgálják a radioaktív sugárzás szempontjából, a burkolat magasabb radioaktivitást mutatót darabjait kiemelik, és speciális tárolóba viszik. A reaktort a fűtőanyag eltávolítása után egy medencében szerelik szét, víz alatt, mert vízoszlop további védelmet nyújt a sugárzás ellen. A reaktort már két éve kiemelték és szétszerelték.
A németeknek a legsürgősebb
A kétezres évek elején Németország az egyik legnagyobb atomenergia termelő volt, ez a forrás az ország energiaellátásának egyharmadát tette ki. Az atomenergiáról való 2011-es lemondásnak sokak szerint politikai oka volt. A közeljövőben mind a 17, még működő atomerőművet le kell állítani. A német atomerőművek felét már ma lekapcsolták a rendszerről. Ralf Podner, a Német Atomfórum elnöke szerint Németország energiaellátásának az ötödét ma már a megújulók adják, részben a nap és a szél. Ám mivel ezek nem termelnek folyamatosan, melléjük tartalékkapacitásokat kell telepíteni. többlet kiadások árán. A németországi áramtarifák emiatt az utóbbi két évben jelentősen nőttek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.