Paksi bővítés: sok múlik a finanszírozáson

VG: A közelmúltban átadott új atomerőmű blokkok által termelt áram ára hogyan viszonyult a szintén új, de más típusú erőművekéhez, illetve a meglévő atomerőművekéhez képest?

A. A.: Nehéz a kérdésre egyértelmű választ adni, mert a legtöbb erre vonatkozó adat nem nyilvános. Európában és az USA-ban az elmúlt években nem helyeztek üzembe új atomerőművet, de több építkezés van folyamatban.

Az Ázsiában átadott nukleáris termelőegységek árai nem is igazán relevánsak a mi szempontunkból, de nem is nyilvánosak. A gazdasági számítások azt mutatják, hogy az új (tipikusan 3. generációs technológián alapuló) atomerőművekben megtermelt áram ára egyértelműen magasabb lesz, mint a most működő (2. generációs) atomerőművek áramára, egyszerűen azért, mert a jelenleg működő egységek a 70-es / 80-as években épültek, a tőkeköltségeket már visszafizették, gazdasági értelemben amortizálódtak, így a bennük megtermelt áram árát tőkeköltség kevésbé terheli. Ezzel szemben egy új (atom)erőműnek a működése első 15-25 évében vissza kell fizetnie a tőkeköltségeket, így az áram egységköltsége tipikusan magasabb lesz.

Az atomenergiát más erőművekkel összehasonlítva sok elemzés áll rendelkezésre. Az atomerőművek nagy hátránya, hogy a szigorú biztonsági követelmények és a nagyobb egységteljesítmény miatt jóval nagyobb beruházási forrást igényelnek, mint versenytársaik, és az építésük is hosszabb időt vesz igénybe, így nem csak nagyobb tőkét, hanem a tőke hosszabb időtartamú finanszírozását igénylik. Ugyanakkor a megépítés után az atomerőmű a kedvező üzemanyagár miatt sokkal kisebb változó költséggel üzemeltethető, mint mondjuk egy szén- vagy gáztüzelésű erőmű, így a nukleáris áram egységköltsége alá tud menni a versenytársak áramárának.

VG: Nem kell-e attól tartani, hogy az új paksi blokkok a megtérülésük évei alatt majd nagyon drágán termelnek?

A. A.: Az áramár egyik fontos, meghatározó tényezője a kamatláb: ha olcsón lehet hozzáférni a beruházáshoz szükséges tőkéhez, az rendkívüli módon javítja az új blokkok gazdaságosságát. Ha pénzhez drágán lehet hozzájutni, az – gazdasági oldalról – akár el is tud lehetetleníteni egy energetikai beruházást (nem csak atomerőművit, hanem bármely nagyerőművi fejlesztést). Tehát a finanszírozási modell összerakásánál erre kell nagyon odafigyelni.

Érdemes még megemlíteni, hogy a CO2 kvóta ára jelentős befolyással bírhat az energetikai projektjeinkre: jelenleg ugyan nagyon alacsony a CO2-ár, de ha reális szinten stabilizálódik a kvóta piaca, akkor az jelentősen javítja az atomenergetikai projektek gazdasági mutatóit.

VG: Egyes vélemények szerint éppen elég lenne akkor új blokkokat építeni, amikor a most műkődőket egyébként is végleg le kell állítani. E vélekedés mögött egyrészt piaci okok állnak, másrészt az az aggodalom, hogy nem előnyös - például az atomenergiának való túlzott kitettség miatt -, hogy éveken át négynél több blokk egyszerre működjön. Ön erről hogyan vélekedik?

A. A.: A paksi telephelyet eredetileg 6 blokk befogadására tervezték. Mind az ott rendelkezésre álló hely, mind a Duna hűtőkapacitása, mind a távvezetéki kapcsolatok lehetővé teszik a mostani 4 darab, egyenként 500 MWe teljesítményű blokk mellé 2 új blokk felépítését. Tehát a telephely szempontjából nincs akadálya annak, hogy a paksi telephelyen párhuzamosan, akár hosszabb ideig 6 blokk egyszerre működjön.
Az ország villamosenergia-ellátása szempontjából a következőket kell látnunk: a mostani 4 paksi blokk az itthon felhasznált áram 37%-át adja, a hazai termelésen belüli részarányuk 46% (a két szám közötti számottevő eltérés a jelenlegi magas áramimport-arányból származik).

Jelenleg a paksi áramárhoz közeli áron lehet villanyt importálni, de hosszú távon ezeknek az import forrásoknak a fenntarthatóságát és árát nem lehet megbecsülni. A nemzetközi piacon a még mindig hatásait éreztető gazdasági válság és a – hosszú távon nem fenntartható – német megújuló-energia támogatási rendszer következtében alacsonyan vannak az áramárak, de ez közép és hosszú távon aligha maradhat így, mert jelenleg az energetikai piacon a kapacitások fejlesztésébe, bővítésébe nem invesztálnak, a hálózat szabályozásának, stabil működtetésének költségeit nem fizetik meg, így a rendszer fenntarthatatlan.

Ezen kívül figyelembe kell venni, hogy a magyar erőműpark elöregedett, a 9000 MW beépített kapacitás kb. felét selejtezni fogják a következő évtizedben. A hazai áramigények mintegy 1%/év ütemű várható bővülését is figyelembe kell venni. Így a számításaink szerint, ha pl. 2 darab 1200 MW teljesítményű blokk lépne üzemben Pakson 2025-ig, akkor a 6 paksi atomerőművi blokk a hazai villamosenergia-fogyasztás 55-58%-át fedezhetné. Ez nem kevés, de megfelelő tartalék és szabályozó kapacitások mellett teljes egészében menedzselhető szint.

Efölött a termelés fölött bőven marad tér a földgáz és megújuló energia alapú termelőknek is, sőt akár a mátraaljai lignit kapacitások kihasználásának is. A tervezési szcenárió szerint hazánk 2025-ben is az Európai Unió tagja lesz, villamosenergia-rendszerünk az egységes európai rendszer együttműködő része marad, így ha évi nettó 2-3 TWh-nyi áram exportálására sor kerül, annak technológiai akadályai nem lesznek.

Egyébként többek között azért is célszerű berendezkedni hazánk áramigényeinek belföldi ellátására, mert az áram egy olyan termék, amit mi magunk is elő tudunk állítani, nem kellene ebben importfüggőségnek kitenni magunkat. Ez nem csak anyagi, külkereskedelmi mérleg javítási kérdés, hanem ellátásbiztonsági szempontból is előnyös.

Energiahordozókban szegény ország lévén ugyanakkor a választható technológiák tekintetében korlátok közé vagyunk szorítva. Az EU klímavédelmi célkitűzéseit is szem előtt tartva olyan technológiákat kell preferálni, melyek alkalmazása nem jár CO2-kibocsátással, ebben pedig jelenleg az atomenergia megkerülhetetlen, mint a vízenergia melletti legnagyobb emissziómentes áramtermelő technológia.