BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Balog Ádám: a kkv-knak volt elég ötletük

Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Növekedési Hitelprogram eredményeiről beszélt a konferencián. A hitel nagy része elfogyott, ami azt mutatja, a kkv-knak volt elég ötletük arra, hogy mire használják fel a pénzt. A 701 milliárd forint 60 százaléka az első pillérben új hitel volt, ez felülmúlja az eredeti terveket, amelyek 40 százalékról szóltak.

Az új hitelek nagyobb  része beruházásokra ment, ami nagyon fontos, hiszen ezek lendítik előre a gazdaságot. A második fázisban erre fognak koncentrálni, hogy a beruházásokat támogassák. Egy másik eredmény, hogy a versenynek köszönhetően nőtt a kisebb bankok és takarékszövetkezetek részesedése a vállalati hitelezésben. Szintén fontos eredmény Balog szerint, hogy a hitelek futamideje nőtt, és a forinthitelek volumene a devizahiteleké fölé emelkedett.

Csökkent a regionális koncentráció is a kkv-hitelezésben, sokkal kevésbé fókuszál már a hitelezés Közép-Magyarországra és Budapestre. Az NHP-nek óriási szerepe van abban is, hogy az MNB egy hitelezési fordulatot lát megvalósulni. A kkv-szektorban nem csak szinten maradt, de nőtt is a hitelállomány a harmadik negyedévben. Balog hangsúlyozta: a kormány, az MNB és a bankok hiába találnak ki jó programokat, az is kell, hogy maguk a kkv-k elhiggyék: az ország jobban teljesít. Ha ugyanis hisznek a vállalkozók a jövőben, jobban mernek vállalkozni. Most már a vállalkozások a hitelezéssel kapcsolatban optimistábbakká váltak.

Nagyon izgalmas program volt - mondta a Növekedési Hitelprogramról az MNB konferenciáján Nagy Márton, a jegybank ügyvezető igazgatója. A szakember alig akarta elhinni, hogy 700 milliárd forint fölötti összeget sikerült kihelyezni 10 ezer kkv-nak.

A hitelkamatok a jegybanki kamatcsökkentési ciklus óta 10 százalékról 6 százalékosra csökkentek, a hitelprogram még pluszban egy nagyon jelentős kamatcsökkenést eredményezett a kkv-k számára. A hitelezési fordulathoz jelentős segítséget kaptak a bankoktól. A jegybanki kamatcsökkentés 2 százalékkal tudta növelni a kkv-hitelállományt, ami a jövőre nézve is kifejti a hatását a vállalatoknál. az NHP a kkv-k esetében 6 százalékkal növelheti a következő 2-3 évben. A teljes vállalati hitelállományban ez körülbelül 3 százalékos növekedést jelent.

Nagy Márton szerint a negyedik negyedévben megállhat a vállalati hitelállomány csökkenése, ez negyedrészben az alapkamat csökkentésének, háromnegyed részben a növekedési hitelprogramnak köszönhető.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.