BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Így segítenék hitelhez jutni a kis cégeket

Az exportfinanszírozás fontos célja, hogy a versenyhátrányt eltüntesse az uniós vetélytársakkal szemben. A vállalati hitelezés 20 százalékkal is visszaesett a válság alatt. Ennyivel kevesebb hitelt helyeztek ki a magyarországi hitelintézetek - mondta Nátrán Roland, az Exim vezérigazgatója a Világgazdaság konferenciáján. A kínálati komponens is csökkent, ez próbálja növelni a kormányzati politika. Az Eximbank és a jegybank programjai ezeket akarják ösztönözni, emellett akarja javítani a kormányzat az üzleti környezetet - tette hozzá.
 
A cél olyan kockázatok vállalása, olyan ügyletek finanszírozása, amit a kereskedelmi bankok és biztosítók nem tudnak felvállalni, így nem kapják meg a hazai kkv-k. A hitelezési képességet akarják javítani. Ezért integrálták az Eximbankot és a Mehibet az Exim létrehozásával. 

Az Eximnek többféle biztosítási terméke is van, a cél az, hogy minél sokszínűbb legyen, a vállalkozási tevékenység és az exportciklus teljes spektrumát le akarják fedni. Így akarják a cégek kockázatait mérsékelni. Például a keleti nyitás jegyében, új piacokra fókuszálva. Ezekben a régiókban új kockázatok, amelyeket nem tudnak kezelni a cégek. Ilyen példa volt a FÁK-térség, Nyugat-Balkán, Afrika. Gyakran politikai és jogi kockázatok is vannak ezeken a helyeken, erre vállal kockázatot az Exim. Lehet kötni befektetési biztosítást is.
 
Az Eximnek államilag támogatott és kedvezményes kamatozású hitelei vannak. A hitelek ára egy, az OECD által havonta közzétett referenciakamat, ami alacsony kamatbázisú az eurózóna és USA szuverén finanszírozási költsége alapján. Nincs profitmarzs, működési marzs, országkockázat. A 2-10 éves futamidő alatt nincs kamatemelkedés, ez mindig fix. Kizárt szektor az Eximnél a hadászati ipar és a feldolgozatlan mezőgazdasági termékek. Utóbbiakat az uniós közös agrárpolitika támogatja, a KAP.

Meghatározzák, hogy mekkora legyen a magyar tartalma az exportnak. Legalább 50 százalékban kell lennie a magyar hozzáadott értéknek. A magyar hányadot, származást az Exim, vagy az iparkamara bizonyíthatja.
 
Beruházási hitelben a fix mellett egy változó kamatozású hitelt is kialakítottak, így például két hitelstruktúrát is tudnak nyújtani a vállalkozásoknak. 

Az OTP hat leánybankjával is kapcsolatot tartanak, amelyek a régióban tevékenykednek. Nátrán szerinte világszínvonalú az Exim finanszírozási technika, az IMF és az Egyesült Államokban is felfigyeltek erre. Már 10 ezer eurótól elérhetőek a kis cégeknek a refinanszírozott hitelek. A jövőben elérhető lesz a lízingfinanszírozás is.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.