BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Románia az egyedüli részvényes saját atomerőművének megépítésében

Az Enel és az ArcelorMittal is kiszáll a romániai Cernavoda atomerőmű (CNE) hármas és négyes blokkjának megépítését célzó több mint hatmilliárd eurós projektből, így a román állam marad (a Nuclearelectrica vállalat révén) a tervezett beruházás egyedüli részvényese - közölte hétfőn a Mediafax hírügynökség.

A részvények 9,15 százalékát birtokló Enel Investment Holding BV és a 6,2 százalékos részesedéssel rendelkező ArcelorMittal Galati SA is úgy döntött: él azzal a szerződéses jogával, hogy kilépése esetén az állami Nuclearelectrica köteles visszavásárolni részvénycsomagját a névérték 80 százalékával egyenlő áron.

A Mediafax úgy tudja: a román államnak 4 millió eurót kell egy hónapon belül kifizetnie az üzletből kiszálló két magánbefektetőnek.

Az olasz Enel azzal indokolta döntését: eredeti befektetési tervei összeegyeztethetetlenek egy olyan lehetséges új tulajdonosi szerkezettel, amelyben nem a Nuclearelectrica a többségi részvényes. Az ArcelorMittal piaci helyzete változásával indokolta távozását.

Románia kínai segítséggel tervezi bővíteni atomerőművét: az erről szóló szándéknyilatkozatot novemberben írták alá a szakhatóságok vezetői Bukarestben, Li Ko-csiang kínai és Victor Ponta román kormányfő jelenlétében.

A cernavodai atomerőműben az eredetileg tervezett öt reaktor közül eddig kettő épült meg: az elsőt 1996-ban, a másodikat 2007-ben helyezték üzembe. 1400 megawatt összesített teljesítményükkel az atomreaktorok az ország villamosenergia-szükségletének mintegy 18 százalékát fedezik.

2007-ben a bukaresti kormány úgy döntött, hogy már csak a hármas és a négyes reaktort építik meg. Bukarest több tendert is kiírt ezek megépítésére. Eredetileg a cseh CEZ, a német RWE, a spanyol Iberdrola és a belga-francia GDF Suez csoport is beszállt a projektbe, de ők már 2010-ben visszavonultak.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.