Meglepte az elemzőket a Microsoft, a világ legnagyobb szoftvercége ugyanis a vártnál nagyobb profitról számolt be a december 31-én zárult második üzleti negyedévére vonatkozóan, a kedvező hírek hatására 3,4 százalékot erősödött a vállalat papírja a zárás utáni kereskedés során. A befektetők hangulatát tovább javíthatta, hogy a társaság forgalma 14 százalékkal bővült.
A december 31-én zárult második üzleti negyedévében 24,52 milliárd dolláros bevételt ért el a Microsoft, ez 14 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A jelentős növekedésben meghatározó szerepet játszott az üzleti szegmensnek szánt szoftverek és szolgáltatások értékesítésének felfutása, de jó eredményeket értek el az Xbox játékkonzolok értékesítésében is. Ezekből a készülékekből 7,4 milliót adtak el a második üzleti negyedévben, míg 2012 hasonló időszakában még csak 5,9 milliót.
A Surface tabletekből 893 millió dolláros bevétele volt a vállalatnak, ugyanakkor azok előállítása és értékesítése 932 millió dollárba került a cégnek. A Reuters elemzése szerint nagyjából 2 millió táblagépet adhatott el a társaság, ami összevetve az Apple 20 milliós iPad értékesítésével a múlt év utolsó három hónapjában, szerény eredménynek mondható.
A világ legnagyobb szoftvercége 6,56 milliárd dolláros adózott eredménnyel zárta az október-decemberi időszakot, ez három százalékos bővülést jelentett az egy évvel korábbihoz képest. Ez részvényenként 78 centes profitot jelent, ami alaposan meghaladta az előzetes elemzői várakozást, amelyben 68 cent szerepelt. A kedvező hírek hatására a tőzsdezárást követő kereskedés során 3,4 százalékkal nőtt a Microsoft részvények árfolyama.
Az ugyanakkor továbbra sem lehet tudni, hogy ki lesz Steve Ballmer utódja a vállalat vezérigazgatói posztján. Mint ismert, a cégvezető tavaly augusztusban jelentette be, hogy egy év múlva távozik ebből a pozícióból. Azóta számtalan név felmerült, hogy ki követheti majd a társaság élén, egyelőre azonban biztosat nem lehet tudni erről.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.