Figyelembe véve, hogy a finn cég okostelefonjain a Microsoft által kifejlesztett mobil operációs rendszer fut, igazán nagy meglepetést nem okozott tavaly ősszel az ügylet bejelentése. Azt azonban jól mutatja ez a felvásárlás is, hogy milyen mélyreható változások mennek végbe a mobiltelefon piacon. A szegmenst korábban meghatározó vállalatok nem voltak képesek megfelelő választ találni az okosmobilok jelentette kihívásra, és bár piacra léptek saját megoldásaikkal, az új, frissebb szemlélettel rendelkező és a felhasználói igényekhez rugalmasabban alkalmazkodó gyártókkal nem tudtak lépést tartani.
Évek óta tart a Motorola vesszőfutása is, a hagyományos telefonok korszakában hosszú ideig a Nokia mögött a második számú piaci szereplőnek számító társaság 2007 és 2009 között 4,3 milliárd dolláros veszteséget halmozott fel. Ezt követően két független cégre osztották a tevékenységét, így jött létre a mobiltelefongyártást végző Motorola Mobility. A vállalatot 2012-ben 12,5 milliárd dollárért vette meg a Google, de nem kellett sokáig várni az újabb tulajdonosváltásra, az idén január 29-én ugyanis bejelentették, hogy a kínai Lenovo veszi át a céget egy 2,91 milliárd dolláros ügylet keretében. Bár a Google részéről komoly veszteséget jelentett ez a tranzakció, hiszen közel 10 milliárd dollárt bukott a Motorola-kalandon a vállalat, az amerikai mobiltelefongyártó szabadalmainak megszerzése igencsak fontos lehetett a cég számára. A lépés egyébként azt mutatja, hogy a Google továbbra sem a hardverben látja a kiugró lehetőségeket a mobilpiacon, hanem sokkal inkább a szolgáltatásokban, illetve a hirdetésekben.
A Motorola Mobility értékesítése egyben egy újabb nagy játékosra is felhívja a figyelmet, hiszen a Lenovo a személyi számítógép piac letarolása után egyértelműen a mobileszközök szegmense felé fordult. A társaság az IDC piackutató adatai szerint tavaly már az ötödik legnagyobb okostelefongyártó volt, és közel duplájára tudta növelni eladásait.
Drámai helyzetben a BlackBerry
Míg 2010 szeptemberében még 21 millió BlackBerry tulajdonos volt csak az Egyesült Államokban, addig az idén januárban már kevesebb mint ötmillióan voltak a Comscore adatai szerint. Az egykor az üzleti felhasználásra szánt mobiltelefonok szegmensében piacvezetőnek számító cég nehézségeit jól mutatja az is, hogy a március elsején zárult üzleti éve első három üzleti negyedévében 5,5 milliárd dolláros veszteséget halmozott fel a vállalat, miközben a bevétele 5,8 milliárd dollár volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.