BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Itt az idő lakást vásárolni - Könnyebb hitelhez jutni, a forgalom is élénkül

A hitelkamatok folyamatos csökkenése alapján megfontolandó a lakásvásárlás. Az is segíthet, hogy soha nem kellett még olyan kevés ideig spórolni, mint most. Ez elsősorban nem a jövedelmek növekedésének, hanem a lakásárak esésének a következménye. Az viszont nem biztos, hogy még tovább esnek az árak. Egy hete a nyaralópiac helyzetéről számoltunk be, most a megyék aktuális lakásárait foglaljuk össze.

„Hitelhez jutni hosszú évek óta először most lehet a legkedvezőbben. Egyre több bank szeretne aktívan hitelezni, ezért viszonylag sok akciót találunk a piacon” – mondta lapunknak Bánfalvi László, az Otthon Centrum Hitel Center ügyvezető igazgatója. Kiemelte, hogy a legjobb ajánlatok már 5 százalék alatt is elérhetőek. „Általánosságban az látszik, aki megfelelő igazolt jövedelemmel és jó ingatlanfedezettel rendelkezik, annak viszonylag egyszerűen folyósítanak hitelt, míg azoknak, akik egyedülállók és nem igazolható jövedelemmel vagy csak minimálbérrel rendelkeznek, mindez komoly nehézségekbe ütközhet” – vélekedett a szakértő.

A kedvező hitelek és az alacsony árak miatt az összes megyében növekszik a lakásvásárlási kedv. „Komárom-Esztergom megyében évek óta nem látott az érdeklődés most a lakáspiacon” – nyilatkozta lapunknak Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője. Tatabányán a legkeresettebb helyek közül kiemelhetjük a Fő teret, az ottani 9 emeletes épületekben lévő lakások keresettek a központi elhelyezkedés miatt, sok szolgáltatás bank a közvetlen közelben van, így idősek is kedvelik azokat a lakásokat. „A vásárlók továbbra is túlnyomóan készpénzből vásárolnak, de nőtt az eddig nagyon alacsony hitelből vásárló vevők aránya” – tette hozzá.

Déry Attila szerint a piac 2014 eleji fellendülése Békés megyében is érezhető, a kereslet bővült a tavalyi első félévhez képest. Az árak Békéscsabán a 2011-es 116 ezer forintról az idei első félévre 110 ezerre csökkentek. „Az árak évek óta tartó csökkenése 2014 első félévében megtörni látszik” – hangsúlyozta az elemző.

Pécsett is látható az árak csökkenésének lassulása. A kereslet bővülését a megyében is érezhető, ami középtávon az árak emelkedését hozhatja. A négyzetméterárak három év alatt 152 ezerről 129 ezerre csökkentek. A bérbeadási piac most kicsit visszafogottabb Pécsen, részben a piac telítettsége és a csökkenő diákszám hatására. Nagy szerepe van ebben a közelmúltban átadott, felújított kollégiumi férőhelyeknek is, illetve ezek számának növekedésének is az Otthon Centrum szerint.

„Az árak még minimálisan csökkentek az első félévben Bács-Kiskun megyében, de az élénkülő kereslet ezt a csökkenést a visszafordíthatja. Nőtt a hitelből vásárlók aránya is a piacon, bár most még csak a kisebb, néhány milliós hitelek vannak a piacon” – mondta Déry Attila. Hozzátette, a befektetési céllal vásárlók száma egyelőre nem nőtt jelentősen.

Szekszárdon is nagyot estek az árak: a 2011-es 142 ezerről az idei első félévre 125 ezerre csökkent a négyzetméterenkénti ár, és egyre több az érdeklődő és a vásárló a piacon Tolna megyében is. A megyében a kereslet bővülés mögött sok esetben a korábban bankbetétben tárolt tőke új elhelyezése áll. A slágeringatlant a 1,5-2 szobás lakások jelentik, frekventált helyen. A legtöbben 6-8 millió forint értékben vásárolnak lakásokat.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2008-ról 2013-ra elfeleződött a forgalom, az ár pedig 125 ezerről 117-re csökkent. A megyében egyre többen vesznek lakást a jövőbeli áremelkedés reményében, vagy kiadási céllal. „Szolnokon eljött a beszállási pont” – vélte az elemző. A kereslet bővülés még nem érezhető az árak emelkedésén, de az évek óta tartó árcsökkenés megállt.

Egerben tízezer forinttal estek a négyzetméterárak három év alatt, miközben Heves megyében a 2008-as 4 ezer ingatlanról 2 400-ra esett vissza a forgalom a tavalyi évre. Déry Attila szerint a mostani stagnáló árak a pozitív hangulat fennmaradása esetében itt is növekedésnek indulhatnak.

Somogy drága, Borsod olcsó
Az idei első félévben növekvő pályára állt az ingatlanpiaci forgalom. A Duna House becslése szerinti júniusi 8 696 ingatlan adás-vételi újabb rekordhónapnak tekinthető a válság utáni piacon.

A főváros után Somogy megyében keltek el a legdrágábban a tégla építési lakások, 268 ezer forintos négyzetméteráron. Ennek fő oka a Balaton parti településeken megvásárolt új vagy újszerű lakásainak magas ára volt. A legolcsóbb régió Borsod-Abaúj-Zemplén megye volt 87 forintos négyzetméterenkénti árral.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.