A Magyar Telekom Nyrt. 1,54 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ért el 2014. negyedik negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 253 millió forinttal - közölte a cég. A negyedéves profit elmarad az elemzők által várt 2,6 milliárd forinttól.
A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült gyorsjelentés szerint a cég bevétele 165,3 milliárd forintra mérséklődött az egy évvel korábbi 165,7 milliárd forintról a negyedik negyedévben.
Az igazgatóság azt javasolja a Közgyűlésnek, hogy a társaság ne fizessen osztalékot a 2014-es gazdasági év után.
Ez a javaslat összhangban van a társaság osztalékpolitikájával, amely szerint az eladósodottsági rátát a 30-40 százalék közötti céltartományban kívánja tartani.
A távközlési társaság éves árbevétele 2014-ben 626,4 milliárd forint volt, 1,7 százalékkal alacsonyabb a 2013. évinél, a társaság részvényeseire jutó nettó eredmény viszont 22 százalékkal nőtt, 28,6 milliárd forintot tett ki.
A Telekom közölte azt is, hogy 2015-ben legfeljebb 3 százalékkal növekvő árbevételre és a tavalyinál legfeljebb 3 százalékkal kisebb EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti) eredményre számít. Beruházásokra mintegy 105 milliárd forintot szán az idén a tavalyi 86,8 milliárd forintos költés után a spektrum akvizíciókra fordított összegek nélkül.
A magyarországi piacon sikeres év volt a tavalyi
A magyarországi piacon sikeres évet zárt a Telekom tavaly, távközlési szolgáltatási bevételei nőttek és az üzleti eredménye is magasabb lett az előző évinél - emelte ki Szabó János gazdasági vezérigazgató-helyettes a cég 2014-es eredményeit ismertető sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Az idén bevételnövekedéssel számol a Telekom a tavalyi mérséklődés után, ebben 1 százalékot jelent a GTS Hungary szerdán bejelentett akvizíciója, és a cég továbbra is számol az energiapiaci jelenléttel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.