BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem árt az óvatosság a részvényekkel

Az idén májusban tényleg jobb, ha kiszállnak a kisbefektetők a részvényekből – legalábbis a fejlett piacokon. A régió tőzsdéiben viszont az év eleje óta tapasztalt hatalmas emelkedés ellenére is lehet még lendület. A BUX a világ egyik legjobban teljesítő indexe volt az idén, a folytatás viszont bizonytalan.

Az év eddigi részében szinte nem lehetett hibázni a részvénybefektetésekkel. Az amerikai tőzsdék ugyan csak szerény mértékben, 1-2 százalékkal emelkedtek, a dollár erősödés a forinthoz képest viszont ezt a teljesítményt feljavította. A nyugat-európai indexek csaknem 20 százalékot emelkedtek az év eleje óta, a legjobban teljesítő tőzsdén viszont még ezt is túlszárnyalták. A toplistát Venezuela, Argentína és Oroszország vezeti az idén, de a budapesti parkett is felkapaszkodott a negyedik helyre, miután az év eleje óta 30 százalékot emelkedett. Majdnem ugyanennyit ralizott egyébként január óta a kínai részvénypiac is.

Kérdés persze, érdemes-e még beszállni a részvényekbe annak, aki eddig kimaradt az árfolyam-emelkedésből. A részvénypiaci szakértők szerint jó néhány érv szól amellett, hogy az idén májusban érdemes megfogadni a tanácsot, és eladni a tőzsdei papírokat, legalábbis a fejlett piacokon. „A fundamentumok már hónapok óta nem indokolják a jelenlegi magas árfolyamokat” – mondja Pálfi György, az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő részvényportfólió-menedzsere. Az Egyesült Államokban a várakozások szerint csökkenni fog a cégek árbevétele, és bár 2-3 százalékos eredménynövekedés még várható, ez semmiképpen sem indokolja a jelenlegi árfolyamokat.

Az amerikai tőzsdei cégeknek nem kedvezett az idén sem az erős dollár, sem az olcsó kőolaj, mivel a piacon sok az olajipari társaság. Emiatt az első negyedévben a gazdaság is lassulni kezdett, a szakemberek szerint fontos kérdés, hogy tartósan, vagy csak átmenetileg. Bármi is lesz, a jegybank szerepét is betöltő Fed ennek megfelelően fog lépni – állítja Czachesz Gábor, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója. Ha a gazdasági lassulás folytatódik, akkor a várt kamatemelési ciklus tovább odázódik, ami kedvez a részvénypiacnak, hiszen ha olcsón kapnak a cégek hitelt, sajátrészvény-vásárlásba kezdhetnek. Ha viszont erőre kap a gazdaság, megkezdődhet a kamatemelés. „Ami rossz hír, az valójában jó hír, ami pedig jó hír, az rossz hír” – mondja erről a kettősségről Czachesz. Az értékeltség szempontjából feszített amerikai tőzsdéken, egy rossz hír, például egy gyengébb makroadat akár 10-15 százalékos korrekciót is okozhat, viszont ebben az esetben a Fed sem fog szigorítani, ami tompíthatja a hatást.


A múlt heti kötvénypiaci korrekció máris a lejtőre küldte az árfolyamokat. „A kötvénypiac még a részvénypiacnál is túlárazottabb Amerikában és Európában is” – mondja Pálfi. Így ha elindulnak a hozamok felfelé, ez a részvénypiacon is árfolyamesést hozhat. A befektetők ezért árgus szemekkel figyelik a kötvénypiacot, nem mindegy ugyanis, hogy a múlt heti eladási hullám átmeneti volt-e, vagy egy trend kezdetét jelzi.

A fejlett európai részvénypiacot is drágának tartja már Pálfi annak dacára is, hogy a nyugat-európai cégek még az eredményciklus alján vannak. Az Európai Központi Bank mennyiségi lazításának és a gyenge eurónak köszönhetően kezd fellendülni a gazdaság, és lassan kikerül a deflációból is, mindezt viszont nagyrészt már beárazták a piacokon. Ráadásul az euró azóta erősödik, a kőolaj ára is emelkedni kezdett, és a Görögországgal kapcsolatos problémák sem kedveznek a nyugat-európai részvénypiacnak – hívja fel a figyelmet Czachesz.

Míg a fejlett piacokon a vásárlást már nem javasolják a szakértők, a korábban lemaradónak számító országok tőzsdéin még akadnak lehetőségek. Kína és a régiós piacok elindultak az idén felfelé, Magyarország az egyik kedvenc, az év eleje óta ott vagyunk az öt legjobban teljesítő tőzsde között. A fejlődő piacok árazásban és pozícionáltságban is sokkal jobbak – mondja Pálfi. A magyarországi részvényárfolyamok ugyan egy kissé talán már túl magasra is jutottak az elmúlt hetekben, a térség többi tőzsdéjében, például a török vagy az orosz piacban még van potenciál. Vannak azonban olyan szakemberek is, akik még mindig vételre ajánlják a magyar részvényeket. Az Equilornál például a négy hazai nagypapír közül háromra, a Molra, az OTP-re és a Richterre is ez az ajánlás.

Az év vesztesei

Az átlagos tőzsdei árfolyam-emelkedés az idén a legfőbb indexek alapján 3,26 százalék volt. Míg az első öt legnagyobbat ralizó részvénypiacokon legalább 30 százalékos emelkedést mértek, a leggyengébben teljesítő tőzsdén kétszámjegyű mértékben estek. Az adósságproblémákkal és hatalmas inflációval küzdő Ukrajna részvénypiaca továbbra is gyengélkedik, az év eleje óta csaknem 20 százalékot estek ott az árfolyamok. A második legrosszabbul teljesítő részvénypiac az idén a ghánai volt, a harmadik helyen pedig az isztambuli tőzsde áll. Utóbbinak nem használ, hogy Törökország az úgynevezett „törékeny ötös” egyik legsebezhetőbb tagja az erős dollár miatt, miután a GDP 46 százalékát teszi ki a deviza államadósság állománya. A rosszul teljesítő tőzsdék között olyan egzotikus piacok vannak még, mint a mongóliai, a zambiai vagy a perui. Az európai börzék közül a leggyengébb tízesbe egyedül a szófiai került be.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.