Jó évet zárt a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., tavaly csaknem 4 millióan keresték fel a fővárosi fürdőket - mondta Czinege Szilvia, a cég marketingigazgatója az M1-en.
Mint elmondta: 2014-ben 3,5 millió, 2015-ben pedig mintegy 3,9 millió vendégük volt. Nagyon jó nyári szezont is zártak tavaly, de emellett az állandó fürdőknél is "parádés" volt a forgalomnövekedés - emelte ki a marketingigazgató. Decemberben is több mint 20 százalékkal emelkedett a fürdőzők száma. Csak december 30-án csaknem 14 ezer vendége volt állandó fürdőiknek - emelte ki.
Czinege Szilvia kitért arra is, hogy egyre több a külföldi vendég, akik elsősorban a történelmi fürdőket keresik fel. A Széchenyi fürdő január elsején 10 órakor nyitott - s mint elmondta - kollégája arról tájékoztatta, hogy már nyitás előtt kígyózó sorban álltak a fürdőzni vágyók.
A cég marketingigazgatója elmondta, hogy jól haladnak a fővárosi fürdőfelújítások. Ezek egyben fejlesztések is, amelyekben a strandjellegű fürdőket állandó fürdőhelyekké alakítják át. A munkálatok befejezése után a Paskál és a Palatinus is egész évben nyitva tarthat majd - fejtette ki Czinege Szilvia.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.