Bővítette a szmoghelyzeti riasztási fokozatban a forgalomkorlátozás által érintett járművek körét a Fővárosi Közgyűlés.
Bővítette a szmoghelyzeti riasztási fokozatban a forgalomkorlátozás által érintett járművek körét szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
A korábbi korlátozás által érintett környezetvédelmi osztályokba sorolt járműveken túl érintettek lettek az Euro-2-es benzines és dízelüzeműek is.
A javaslatot 23 igen szavazattal 4 ellenzéki tartózkodás mellett fogadták el.
A változtatással a korábbi 7-8 százalékról (46-76 ezer gépjármű) 29-32 százalékra (186-307 ezer gépjármű) bővül a szmogriadó alatt Budapestről kitiltott autók aránya, azzal, hogy a korábbi, fekete matricás szabályozást kiterjesztették a 2-es, illetve 4-es jelű környezetvédelmi besorolásra (amely nem azonos az Euro-besorolással).
Az elfogadott előterjesztésban rámutattak arra, hogy a módosítás által érintett autók már több mint 15 évesek, jellemzően 16 és 19 év közöttiek.
A közgyűlés kormánypárti többsége a szavazáson nem támogatta azokat az ellenzéki javaslatokat, amelyek a környezetvédelmi besorolás helyett a rendszámtáblák páros vagy páratlan végződése alapján, naponta felváltva tiltották volna be a személyautók közlekedését a szmogriadó alatt. Az LMP és a PM javaslataikat azzal indokolta, hogy egy ilyen szabályozást sokkal könnyebb lenne betartani, Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes szerint azonban a jogszabályok nem engednek meg ilyen formájú tiltást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.