BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre többet költünk útdíjra

Jobban alakultak az útdíjbevételek a vártnál, eddig több mint 2,3 millió e-matricát értékesítettek idén.

A vártnál is jobban alakulnak az e-matrica-bevételek, legalábbis ez mondható el az első közel két hónap eredményei alapján – mondta a Világgazdaságnak Kibédi-Varga Lajos, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. szóvivője. Több százezer új felhasználó jelent meg a rendszerben, ők azok, akik korábban alsóbbrendű utakon közlekedtek, de a tavalyi díjrendelet-módosítás nyomán elkezdték használni a gyorsforgalmi utakat.

Idén február 25-ig 2,373 millió e-matricát értékesítettek, ami csaknem 12 százalékos gyarapodás az előző év hasonló időszakához képest. A legnagyobb növekedés a megyei vignettáknál figyelhető meg: csaknem 22 százalékkal többet, mintegy 983 ezret adtak el idén az első két hónapban, 44,4 százalékos részesedéssel piacvezető is lett.

A második legtöbbet a hetijegyekből értékesített a NÚSZ, ezek száma megközelítette a 938 ezret, a piaci részesedésük alapján harmadik helyen pedig az éves matricák végeztek: február 25-ig több mint 297 ezer fogyott belőlük, szemben az egy évvel korább valamivel több mint 260 ezerrel. Miután ezek a legdrágábbak, a közel két hónapban befolyt 22,270 milliárd forintból is ezek hasítják ki a legnagyobb szeletet, az összes bevétel 58,2 százaléka – 12,95 milliárd forint – származott az éves matricák eladásából. A későbbiekben vélhetően már nem lesz ekkora súlyuk az eladásokban, hiszen az éves matricákat jellemzően az év első hónapjaiban veszik meg. A bevétel szempontjából a második helyen a megyei matricák végeztek, az ezek eladásából származó bevétel meghaladta az 5,317 milliárd forintot, a hetijegyekből pedig 3,119 milliárd forint folyt be.

Ezzel együtt most még elhamarkodott volna messzemenő következtetéseket levonni a teljes éves értékesítésre vonatkozóan – mondta a szóvivő, aki szerint üzeneteik megértő fülekre találtak, például hogy az e-matricát minden esetben a díjköteles szakaszra való felhajtás előtt váltsák meg az autó­sok, illetve hogy a vásárláskor, még kifizetés előtt érdemes ellenőrizni a rendszám, a felségjelzés és az érvényességi idő helyességét. Az útdíjszedő az elmúlt évben még mintegy félmillió esetben indított pótdíjas eljárást a bliccelő autósokkal szemben.

Átcsoportosításból lesz útfelújítás

Lesz pénz a „komplex útfelújítási program” megvalósítására – derül ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból.

A kormány az idei központi költségvetési törvény fejezetenkénti átcsoportosításával legkésőbb június 15-ig 69,3 milliárd forintot juttat a közúthálózat felújítására (egy korábbi határozat szerint ezt február 26-ig kellett volna megoldani), addig is a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium e célú keretét lehet igénybe venni. Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen útszakaszokról van szó.

A kormány az idei központi költségvetési törvény fejezetenkénti átcsoportosításával legkésőbb június 15-ig 69,3 milliárd forintot juttat a közúthálózat felújítására (egy korábbi határozat szerint ezt február 26-ig kellett volna megoldani), addig is a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium e célú keretét lehet igénybe venni. Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen útszakaszokról van szó. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.