Egyezkedésre készülnek az olajországok

Nem jövünk ki üres kézzel – ez volt a legtöbb, amit az algériai olajminiszter, Noureddine Bouterfa meg tudott ígérni annak kapcsán, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) informális különtalálkozót tart szerdán az algíri nemzetközi energiaügyi fórum során. A miniszter szavait így is egy kitermelésszabályozásra tett utalásként értékelték a piacok: ma a Brent határidős jegyzése 1,5 százalékkal, hordónként 47 dollár fölé is emelkedett Londonban, a WTI pedig 1,3 százalékkal erősödve 45 dollár fölé jutott a New York-i kereskedés elején. Később a 2 százalékot is meghaladta mindkét olajfajta drágulása, de az értékeléshez az is hozzátartozik, hogy pénteken New Yorkban 4 százalékos esést tapasztaltak, miután Szaúd-Arábia azt jelezte, hogy nem számít most megegyezésre az OPEC és a szervezeten kívüli olajországok között.

Az OPEC augusztusban közölte, hogy az algíri konferenciát ki akarják használni az olajkitermelés befagyasztásáról szóló, idén áprilisban kudarcba fulladt tárgyalások újjáélesztésére, azóta az árak 45–50 dollár között ingadoztak (nagyrészt az aktuális nyilatkozatoktól függően). A hírügynökségek által megkérdezett elemzők többsége most úgy gondolja: nő a nyomás az OPEC-en, hogy csináljon valamit az árak érdekében, még akkor is, ha a 2014. nyári összeomlás óta minden nagyobb kitermelőnek az a fő célja, hogy legalább meg tudja őrizni a piaci részesedését. (Maga a szervezet az augusztusi havi jelentése szerint arra számít, hogy jövőre napi 350 ezer hordóval nőhet az OPEC-en kívüli országok kitermelése, mindenekelőtt az USA miatt.)

Az olajkitermelő országok szándékait eltérő okok is meghatározhatják, de a fő gondjuk általában közös: úgy kellene elérni a magasabb árakat, hogy közben a piaci részesedésüket is meg tudják tartani. Sőt olyan ország is van, amelyik az utóbbi években elérthez képest növelni akarja a maga szeletét: a meghatározó OPEC-tagok közé tartozó Irán január óta erősít a piacon, miután feloldották a vele szembeni nemzetközi szankciók egy részét. Áprilisban jórészt Teherán ellenállása miatt nem jött össze a befagyasztásáról szóló OPEC–nem OPEC-egyezség, mostanra azonban beindult annyira az értékesítésük, hogy engedékenyebbek legyenek – vélik szakértők. (Az iráni állami olajvállalat egy illetékese szeptemberben azt jelezte, hogy ha elérik a szankciók előtti, valamivel napi 4 millió hordó fölötti kitermelést – ami a Bloomberg szerint ez év végére összejöhet –, akkor fontolóra vehetnek egy önkorlátozást.) Irán, illetve a termelését még nála is nagyobb arányban növelő Irak piacszerzését megkönnyíti, hogy a korábban ugyancsak a főszereplők közé tartozó Líbia kitermelése nagyjából a 2011 előtti szint negyede körül van, miután a szétesett országban a rivális csoportok az olajszektor ellenőrzéséért is küzdenek, és ugyancsak polgárháborús okok miatt szorult vissza Nigéria is.

Fiskális kényszer a nagyokon

Az algíri tárgyalások nagy kérdése az, hogy mire jut egymással az OPEC-et domináló Szaúd-Arábia, illetve Oroszország. A szaúdi királyságnak költségvetése rendbetételéhez nagy szüksége lenne a kiszámítható, a mainál magasabb olajárakra, miután nemzetközi tartalékainak mintegy negyedét elvitte az utóbbi két év. Oroszország eddig is késznek mutatkozott a befagyasztási egyezségre – miközben rekordszintre futtatta fel a kitermelését –, és erre egyre jobban rá is kényszerül. Az olajboom idején ugyan két külön alapba is félretettek a nehezebb időkre, ám ezeket mára jelentősen megcsapolták: a költségvetés kipótlására szánt alap jövőre kimerülhet a jelenlegi tempó mellett, és veszélybe kerülhet a nyugdíjkiadásokra fordítandó alap is.