BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy tervek a Molnál, látványos irányváltás jön

A Mol csoport 2030-ig 4,5 milliárd dollárt költene vegyipari fejlesztésre, de erősítené a többi szegmensben elért pozícióit is. Létrehoz egy új üzleti területet.

Látványos tevékenységmódosítás előtt áll a Mol-csoport. A Mol Nyrt. igazgatósága által a múlt csütörtökön elfogadott, 2030-ig szóló stratégia szerint a Mol termék-előállításán belül a hangsúly a vegyiparra kerül, de a csoport ráerősít a más területeken korábban elért pozícióira is. A célja az, hogy javítsa gazdasági és más mutatóit – például fajlagos jövedelmezősége alapján bekerülne a szektor vállalatainak felső negyedébe –, végső soron pedig nagyobb részvényesi hozamot érjen el. Ennek érdekében azonban hozzá kell igazítania tevékenységét és szervezetét a megváltozott működési környezethez, például ahhoz, hogy a hagyományos alaptevékenysége területén már korlátozottak a növekedési lehetőségei.


Új bástyák a kiskereskedelemben
A motorüzemanyagok és a nem motorüzemanyagok előállításának arányát a jelenlegi 70-30 százalékról 2030-ra 50-50 százalékra változtatná a Mol. A módosulás mögött elsősorban a vegyipari termékek előállításának felfuttatása állna. Ugyanakkor a mostani, bő 20 százalékról 25-30 százalékra emelné térségi üzemanyagpiaci részesedését is. (Ehhez nem kell feltétlenül saját többlettermelés, elég folytatni a környező országokban működő üzemanyag-hálózatok felvásárlását. A társaság többször is jelezte, hogy figyeli az akvizíciós lehetőségeket.)

Magukon a töltőállomásokon is nagy változások várhatók. Megjelennek az elektromos autók töltésére alkalmas berendezések. A Mol az „e-tankolás” szegmensben is térségi vezető pozícióra tör, de van nagyobb terve is. Átalakítaná a hagyományos értelemben vett üzemanyag-kereskedelmét fogyasztási cikkeket és szolgáltatásokat kínáló üzletággá. Úgy tudjuk, egyebek között közös járműhasználattal, elektromos járműparkok üzemeltetésével és városi tömegközlekedési megoldásokkal nyerné meg a fogyasztókat, míg az iparvállalatoknak eszközeik üzemeltetéséhez kínálna ipari és üzleti szolgáltatásokat. Új tevékenységeire létrehozza a Fogyasztói Szolgáltatások szervezeti egységet, amelynek vezérigazgatója Világi Oszkár lesz. A Mol 2030-ra a megváltozott, új üzleti területekkel kiegészített üzletágtól várja a csoportszintű EBITDA egyharmadát.

Hernádi: Újabb 15 sikeres év

A „Mol-csoport 2030” stratégia célja nemcsak az alaptevékenységeinkhez tartozó üzletágakban elért regionális pozíció megtartása és megerősítése, hanem az, hogy továbbra is a Mol legyen a kelet-közép-európai régió piaci dinamikájának és változásainak mozgatórugója – mondta cége közleményében Hernádi Zsolt, a csoport elnök-vezérigazgatója. Az elmúlt 15 évben a csoport EBITDA-ja a korábbi hétszeresére, piaci értéke ötszörösére nőtt. Töltőállomásainak száma 450-ről több mint 2000-re emelkedett, és jelenleg napi 1 millió vásárlót szolgál ki. „Az új stratégia részeként további petrolkémiai terjeszkedést és diverzifikációt hajtunk végre, hogy vezető vegyipari vállalattá váljunk. Hasonlóképpen, kiskereskedelmi hálózatunkon keresztül a vásárlók első számú választásává kívánunk válni. A kutatás-termelési üzletágnak továbbra is kulcsfontosságú szerepe lesz a külső környezet változásait kiegyensúlyozni képes, integrált működési modellünkben. Biztos vagyok benne, hogy a csoport a következő 15 évben is az élen áll” – tette hozzá Hernádi.

Dől a pénz a vegyiparba
A Mol a hosszú távú üzemanyagpiaci várakozások, az alternatív technológiák gyors terjedése és a változó vásárlói szokások miatt növelné 2030-ra a nem motorüzemanyag típusú termékek arányát 50 százalék fölé. Ennek érdekében petrolkémiai és vegyipari befektetések sorára készül. E projektjeire 2030-ig minden ötéves periódusban 1,5 milliárd dollárt költene Kelet-Közép-Európában, vagyis összesen 4,5 milliárdot. A petrolkémiai alapanyagok felhasználását már középtávon három millió tonnára szeretné növelni.

A cég megjelenne új termékcsoportok – például a nem nagy tömegben gyártott, speciális és a finom kémiai termékek – piacán is. A Világgazdaság úgy tudja, hogy értékesebb, például az autó-, a csomagoló-, az építő- és az elektronikai iparágban használt termékekről van szó. A tevékenységhez, amelynek révén a térségben több száz munkahelyet hoz létre, a Mol stratégiai partnereket is keres. A vegyipari fejlesztések központja a tiszaújvárosi és pozsonyi üzem lesz, ez utóbbinak és a százhalombattainak eközben a legjövedelmezőbb európai finomítók között is ott kell maradnia. A Mol finomítói az eddig használtnál többféle kőolaj felhasználására készülnek. A szegmensben a Mol elsősorban a saját maga által finomított termékeket kívánja felhasználni.

Olcsó olaj, nagyobb osztalék
A Mol jelenleg átlagosan 7 dollárt költ egy hordó olaj felhozatalára. E közvetlen költségszintet meg kívánja tartani, a szegmensnek ugyanis még az olcsó – 50 dollár alatti – olajár mellett is nyereségesen kell működnie. A Mol igazgatósága a kutatás és termelés üzletág igazgatójává Berislav Gasót nevezte ki. Ő felel azért is, hogy az olaj- és gáztermelés legalább a mai szinten maradjon. A Mol továbbra is törekszik az éves osztalék fokozatos növelésére, középtávon pedig támogatja a magasabb likviditás és közkézhányad elérését.

A finomítók magas hatékonyságára és jövedelmezőségére vonatkozó stratégia sugallhat változásokat a nem hatékony egységekkel kapcsolatban, a beruházási tervek kapcsán pedig érdemes felidézni, hogy szeptemberben Mohammed Hamad Al Rumhy, az Ománi Szultánság olaj- és gázminisztere felajánlotta a Molnak, hogy szálljon be az ománi olajfinomításba. Ezzel kapcsolatos hivatalos információ nem érkezett. A befektetők figyelmét a stratégiának vélhetőleg az anyag pozitív osztaléktervekre vonatkozó része keltette fel leginkább. Igen kedvező egyébként, hogy a Mol az utóbbi 24 hónapban nagyon világosan kommunikálta a terveit. Több Mol-részvény a tőzsdén? A Mol újragombolt stratégiájának egyik célja, hogy évről évre több osztalékot fizessen, miközben növelné részvénye likviditását és közkézhányadát. Jelenleg az immár regionális multinak számító energetikai társaság papírjainak alig 36,4 százaléka érhető el szabadon a Budapesti Értéktőzsdén, a többi nagybefektetőknél parkol. Ez a legalacsonyabb arány a négy hazai blue chip közül: az OTP Bank közkézhányada közel 75, a Magyar Telekomé 40,8, míg a Richteré 65 százalék – legalábbis a hivatalos adatok szerint. Különösen az OTP-nél vannak olyan befektetők, akik nem jelentik be tulajdonukat, felvállalva ezzel azt, hogy nem is szavazhatnak a közgyűléseken.

A Mol-részvények közkézhányada még 2007 nyarán csökkent le jelentősen. Akkor a társaság menedzsmentje úgy biztosította be magát az ellen, hogy a benne több mint 20 százalékos részesedést szerzett osztrák OMV AG-nek legyen esélye felvásárolni a Molt, hogy a hasonló ellenséges terveket nem szövögető befektetőket buzdította tulajdonszerzésre, illetve kihelyezett hozzájuk saját részvényeiből. Így lett szakmai partnerei közül a cseh CEZ és az ománi nemzeti olajtársaság is 7 százalékos tulajdonos, miközben a céggel jó kapcsolatban lévő bankok közül többnek is – jelesül a Csányi Sándor Mol-alelnök által irányított OTP Banknak – eladott pakettre visszavásárlási opciót kötött ki. Ezenfelül jutott még a részvényekből a Mol által alapított, Jersey szigetén bejegyzett Magnolia Finance Ltd.-nek is.

Nem kizárt, hogy ezen, baráti kezekben lévő részvények visszavásárlásával és tőzsdén keresztüli eladásával kívánja a Mol növelni a készpénzhányadot. Ennek logikus magyarázata az lehetne, hogy a cég így teremthetne forrást a stratégiában meghirdetett terjeszkedési céljai megvalósításához, ahelyett, hogy új papírok kibocsátásával tőkét emelne. Mindenekelőtt ahhoz, hogy 2030-ig minden ötéves periódusban 1,5 milliárd dollárt fordít kelet-közép-európai petrolkémiai és vegyipari növekedési projektekre.

Első ránézésre a Mol frissített stratégiája pozitív üzeneteket hordozhat a részvényeseknek – értékelt a KBC Equitas. A brókercég a beruházási tervekkel kapcsolatban Mohammed Hamad Al Rumhy, az Ománi Szultánság olaj- és gázügyekért felelős minisztere Világgazdaságnak adott interjúját is megemlítette. A miniszter ebben arról beszélt, hogy felajánlották a Molnak, vegyen részt az ország finomítójában.

Cs. K. fotó: MW -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.