A digitális átalakulásból kimaradó vetélytársaikhoz képest negyedével nagyobb bevételt várnak azok a vállalkozások, amelyek élenjárnak az átállás terén – derül ki az Oxford Economics és az SAP szoftvercég közös kutatásából. A digitális átalakulásban élenjáró szervezeteknél négy olyan területet állapítottak meg, ahol eltérő megközelítést alkalmaznak, mint a vetélytársaik. Ezekből olyan digitális gondolkodásmód rajzolódik ki, amelynek alkalmazásával az innovációra fogékony vállalatok hatékonyabban tudják átalakítani működésüket a legújabb kor követelményeinek megfelelően. Az egyik ilyen az átfogó megközelítés, hiszen az átállásban élenjáró cégek esetében a digitalizáció a teljes szervezetet érinti és alapvető változásokkal jár. Vagyis ezeknél a vállalkozásoknál nem egy-egy részleget fejlesztenek a mindenkori igényekhez alkalmazkodva, hanem átfogó megközelítést alkalmaznak. A digitális átállás éllovasainak 96 százaléka számára a folyamat a kulcsfontosságú üzleti célok között szerepel, míg a többi cégnél ez az arány mindössze 61 százalék.
Ugyancsak fontos, hogy az új technológiák bevezetésekor is az ügyfél élvezzen prioritást. A legsikeresebb társaságoknál közös pont az is, hogy a változást azoknál a rendszereknél és szervezeti funkcióknál indítják el, amelyek az ügyfelekkel történő kapcsolattartásban szerepet játszanak. Az ügyfélélményt a siker egyik feltételének tekintik, és igyekeznek bevonni a fogyasztóikat is a termék- és szolgáltatásfejlesztésbe. A kutatás szerint a digitális átállásban élenjáró vállalkozások 92 százaléka már kiforrott stratégiával rendelkezik arra vonatkozóan, hogyan lehet javítani az ügyfelek elelégedettségét, míg a többi cég körében mindössze 22 százalék ez az arány. Ráadásul az éllovasok 39 százaléka a legfontosabb trendek között említi a fogyasztók bevonását a termékfejlesztésbe, míg a többiek közül 23 százaléknál gondolják így. A kutatás szerint tehát célszerű azt is megvizsgálni, miként növelhető az ügyfélélmény már a kezdetektől fogva.
A digitális átalakulás vezető vállalatai abban is igyekeznek új utakat követni, hogyan kezelik a munkatársakat, hogyan biztosítják az utánpótlást. Új eszközöket vetnek be az ifjú tehetségek megtalálásához, lehetőséget adnak nekik a fejlődésre s az előrelépésre egyaránt. A digitális átállás éllovasai közül 64 százalék állítja, hogy elkötelezettebbé váltak a munkatársak a változtatásoknak köszönhetően, míg a többieknél 20 százalék ez az arány. Emellett az élen haladó cégek vezetőinek 83 százaléka úgy véli, hogy a digitalizáció a következő két évben további jelentős változásokat hoz majd a tehetséggondozásban.
A sikeres átálláshoz vezető negyedik tényezőként emelték ki azt, hogy az átállást megfelelően levezénylő szervezetek már most jelentős befektetéseket hajtanak végre olyan területeken, amelyeket a legtöbb vállalkozásnál még a jövő technológiáihoz sorolnak, mint például az IoT (dolgok internete), a mesterséges intelligencia, a big data és az adatelemzés. A big data technológiákba például az éllovas társaságok 94 százaléka fektet be, de 76 százalékuk fordít jelentős erőforrásokat az IoT-re is, míg a többieknél 60 és 52 százalékos az arány.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.