A külföldi turisták 15 százalékkal, míg a belföldi turisták 4 százalékkal több éjszakát töltöttek el Szlovéniában, mint tavaly ugyanezen időszakban. A 3,2 millió külföldi turista közül legtöbben Ausztriából (19 százalék) érkeztek, őket az olaszok (18 százalék), a németek (8 százalék) és a horvátok (7 százalék ) követték.
Pak kiemelte: a rekordszámú turista annak köszönhető, hogy a kormány az idén kétszer annyi támogatást nyújtott a turisztikai szervezeteknek, mint tavaly, és jövőre is növelte a költségvetést. Ennek nyomán 400 külföldi szakújságírót láttak vendégül, ami segített abban, hogy népszerűbbé váljon Szlovénia, Melania Trump szülőhazája.
Külföldi médiumok soha korábban nem írtak ennyit és ilyen pozitívan Szlovéniáról
– mondta, majd hozzátette: az ország felismerhetővé és népszerű idegenforgalmi célponttá vált a világban, amivel korábban nem dicsekedhetett. Hozzátette: Szlovénia magasan az európai átlag felett teljesített. Számításai szerint az év végére az eltöltött vendégéjszakák száma eléri a 12 milliót, az általános forgalmi adón keresztül a turizmusból befolyt összeg pedig a több mint 270 millió eurót.
A legtöbb turista az ország belsejébe látogatott, nem a tengerpartra, ahol a vendégéjszakák száma alig haladja meg a Ljubljanában eltöltött vendégéjszakák számát. A szlovén főváros azért is vonzza a külföldi turistákat, mert 2016-ban elnyerte az Európa Zöld Fővárosa címet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.