BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Beütött a szankció: befuccsolt két orosz LNG-projekt

A Novatek orosz földgázipari vállalat bejelentette, hogy felfüggeszti a murmanszki és obi cseppfolyósítottföldgáz-projektjeit – írja a Kommerszant. A beruházások az ukrajnai háború miatt kivetett nyugati szankciók növekvő nyomása miatt lehetetlenültek el.

Látványos fordulathoz ért az, amit az elmúlt napokban már számos sajtóhír előrevetített. Befagyasztottak két cseppfolyósítottföldgáz- (LNG) beruházást az Oroszország elleni nyugati szankciók miatt. Korábbi információk szerint az érintett társaságok – de most mindenekelőtt a Novatek – újraértékelik stratégiájukat, és alternatív utakat keresnek gáztartalékaik pénzzé tételére a korlátozások közepette.

lng
Kevés az LNG-hajó, erős a szankció hatása / Fotó: Novatek

A két projekt, a Murmanszk LNG és az Ob LNG az elmúlt időszakban egyébként már nem is haladt. Az előbbit, amely az Északi-sarkvidéken, a Kola-öbölben, Belokamenka falu közelében indult, eredetileg 2027 és 2030 között tervezték megépíteni. A Murmanszk LNG három termelőüzemének mindegyike évente 6,8 millió tonna cseppfolyósított gázt állíthatna elő, azaz összesen 20,4 millió tonnát évente. Ez több mint a Jamal LNG évi 17,4 millió vagy az Arctic LNG kétévi 19,8 millió tonnája. A murmanszki helyszín mellett szól, hogy a kikötője jégmentes, vagyis nem kellett volna igénybe venni az Arc7 jégosztályú tartályhajók szolgáltatásait. 

Ezt az üzemet szánták a Kólai-sarkvidék és Karélia gázellátásának a forrásául.

A kibontakozó exportnehézségek miatt azonban már 2024 júliusában a harmadával, vagyis 13,6 millió tonnára faragták le a murmanszki üzem tervezett kapacitását a szükséges berendezések és a tartályhajók hiánya miatt.

A műtrágya is hozza a pénzt, nemcsak az LNG

Az Ob LNG három, egyenként évi 1,6 millió tonna kapacitású üzemmel indult volna, ezt később két, 3 milliósra módosították, majd borult minden. A létesítmény vegyipari komplexummá alakítását célozták meg, amelynek évente 2,2 millió tonna ammóniát és 0,13 millió tonna hidrogént kell termelnie. (Más hírekben karbamidról is szó van a jamali gáz hasznosítása kapcsán.) A társaság így is pénzzé teheti a gázát, miközben megkerüli a nyugati szankciók által előírt korlátozásokat. Azt is tervezte, hogy évi 4 millió tonna szén-dioxidot juttatnának a tárolóba, bár erről végül letettek.

Ezután sem lesz könnyebb

A projektek felfüggesztése rávilágít a Novatek előtt álló jelentős kihívásokra, mivel a társaság a nemzetközi szankciók által erősen befolyásolt környezetben mozog: az Európai Unió például betiltotta az új beruházásokat, és korlátozta az LNG-projektek befejezéséhez nélkülözhetetlen áruk, technológiák és szolgáltatások biztosítását. Emiatt a Novatek kénytelen volt újragondolni az LNG-termelésre és exportra vonatkozó ambiciózus terveit.

Az LNG-piac az orosz energiastratégia kulcsfontosságú eleme volt, és a Novateknek vezető szerepe van ebben a szektorban. Az, hogy akadályokba ütközött az LNG-tervei megvalósításában, befolyásolhatja Oroszország általános helyzetét is a globális energiapiacon.

Nincs elég tanker

A Kommerszant kedden egy másik olyan nehézségről is beszámolt, amely a szerdán bejelentett döntés felé vezetett. Az orosz LNG termelők nem találnak elég LNG-szállító hajót. Életképességük így azon is múlik, hogy mennyire sikeresek az Arc7 osztályú tartályhajók ingajáratai. A Novatek és a Jamal LNG társaság is azt állította, hogy nem vesz részt saját LNG-jének szállításában, nem gondoskodik az LNG-tankerekről sem, kivétel csak az Arctic LNG 2 projekt. Ezzel a társaságok azokra a nyugati médiában megjelent állításokra reagáltak, amelyek az oroszországi gázszállító „árnyékflotta” létrehozásáról szóltak.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.