Az európai uniós társfinanszírozású projektek kapcsán külön elvárás, hogy minden esetben hozzá kell járulniuk az esélyegyenlőség biztosításához: a nőknek, a roma és a fogyatékkal élő emberek esélyeinek javításához, függetlenül a program témájától. A pályázók két területen tudják erősíteni az esélyegyenlőséget: saját menedzsmentjükben és a támogatásból megvalósított szolgáltatás nyújtásánál. A menedzsmentben ez azzal biztosítható, ha figyelnek arra, hogy a nők, a romák és a fogyatékkal élő emberek nagyobb esélyt kapjanak a munkavállalásra és az előmenetelre. A szolgáltatás nyújtásakor pedig arra kell törekedni, hogy a támogatandó csoportok ebből minél nagyobb számban részesüljenek, s a tevékenység javítsa a hátrányos helyzetű csoportok versenyképességét és életkörülményeit.
Az esélyegyenlőségi szempontokat a pályázóknak a tervezés, a megvalósítás és a projekt eredményeinek működtetése során is érvényesíteni kell, s ezt a támogatásokat kezelő intézmények is folyamatos ellenőrzik. Az esélyegyenlőség biztosítása előnyökkel jár a gazdasági vállalkozások és a civil szervezetek számára is. Hosszú távon ugyanis minden szervezet számára előnyös, ha munkavállalói a legkülönbözőbb társadalmi csoportokból kerülnek ki, ráadásul a fogyasztók között is egyre többen veszik figyelembe, hogy az általuk választott szolgáltatást kik és milyen körülmények között állították elő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.