Különleges ajánlattal erősít az év végén a T-Online. Akciójuk keretében minden új Komfort előfizető részt vehet egy sorsoláson, melyen Olympus μ 725 SW digitális fényképezőgépet nyerhet, emellett azonban garantált ajándék is jár mindenkinek: egy egyéves Galaktika előfizetés. A lap, melyet tavaly Európa legjobb sci-fi magazinjának választottak, nemrég jelentette meg 200. számát: nevéhez híven olyan csillagok jelentek meg hasábjain, mint Philip K. Dick, Göncz Árpád vagy Arthur C. Clarke.
Az igazi vonzerőt persze továbbra is a csomagban foglalt többletszolgáltatások jelenthetik a vásárlók számára: a megszokottól eltérően itt a modem és a WiFi router is benne van az árban – sőt, az ADSL Komfortban e két funkciót egyetlen, integrált eszköz látja el. Szintén része a szolgáltatásnak a házhozszállítás és beszerelés is, így nem kell vesződnünk a rendszer beüzemelésével.
Amint a T-Online szakemberei végeztek, nyugodtan hátradőlhetünk és kezdődhet az internetezés – akárhol a lakásban! A Komfort csomagot ugyanis kifejezetten azoknak fejlesztették ki, akik szeretnék maximálisan kihasználni a laptopban rejlő lehetőségeket: a megfelelően elhelyezett WLAN routert felállítva gyakorlatilag mindenütt kéznél lesz a net – nincs akadálya, hogy kedvenc fotelünkben olvasgassuk a legújabb híreket vagy a konyhában böngésszük e-mail-jeinket kávézgatás közben. Komfort csomagunknak ráadásul akkor is hasznát vehetjük, ha lakásunkon kívül szeretnénk internetezni laptopunkkal: minden előfizető havonta egy órán keresztül ingyen szörfölhet a T-Com több száz HotSpot-jának bármelyikén.
A T-Online Komfort csomagja két változatban rendelhető meg – ezek ugyanazt a szolgáltatást eltérő technikai háttérrel biztosítják (ezeken a területeken a Kábelnet Komfort, az itt felsorolt helyeken viszont az ADSL Komfort érhető el).
A csomagok havidíja bruttó 10 900 Ft, a belépési díj 0 Ft és 2 Mbit/s-os letöltési, valamint 192 kbit/s-os feltöltési sebességet biztosítanak. A cikkben felsoroltakon túl 50 MB webtárhelyet és 5 e-mail-postafiókot is tartalmaznak, egyenként 100 MB tárhellyel.
Az ajánlattal kapcsolatos részleteket a T-Online weboldalán tekintheti meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.