Az elmúlt években mind többet hallunk a cafeteriáról, és sokan már meg is tapasztalhatták ennek előnyeit. De mi is ez valójában? A cafeteria nem más, mint a rugalmas juttatások rendszere, amelyben a munkavállaló, az egyéni költségkeretének megfelelően, választhat a munkáltató által biztosított juttatások közül.
A munkáltató saját maga dönthet arról, hogy mely juttatásokat veszi be a cafeteria rendszerbe. Balázs Krisztián elmondta, hogy a legnépszerűbbek az étkezési utalvány, a melegétel utalvány, az ajándék utalvány, egyre népszerűbb az internet utalvány, a kultúra utalvány valamint az üdülési csekk és a helyi utazási bérlet.
A cafeteriában szereplő juttatások legnagyobb előnye, hogy adózásuk miatt olcsóbbak, mint a munkabér. Azaz ugyanazon bruttó összegeket alapul véve, kevesebb közterhet (adót + járulékokat) kell fizetni utánuk, mint a munkabér után. A munkavállaló is szintén jól jár, hiszen a juttatás teljes összegét megkapja, míg munkabérként adóznia kellene utána. Így a cafeteria esetében munkáltató és a munkavállaló anyagi érdekei azonosak.
Magyarországon jelenleg 180 000 forint az éves átlagos cafeteria-keret. Azonban ez még korántsem éri el a maximálisan kihasználható 400.000 forintos keretet. Tehát a jövőben a cafeteria továbbfejlődésének iránya: a választható juttatások mind szélesebb bevonása, az adómentes határok maximális kihasználása.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.