Egy védett homlokzatú épület felújítása mindig izgalmas feladat – különösen akkor, ha mellé egy vadonatúj, modern épületet is felhúznak. Ez a kettősség érdekes kihívást jelent, hiszen nemcsak a két, immár szerves egységet képező épület közt kell harmóniát teremteni, hanem azok belsőépítészetét is össze kell hangolni. A Közraktár utca 30-32. szám alatt 8 milliárd forintos befektetéssel kialakított RiverPark irodák esetében ez annyit jelentett, hogy az 1920-ban épült, eredetileg a Hangya Szövetkezet székházaként funkcionáló, kései eklektikus stílusú ház belsejét úgy alakították át, hogy az tökéletesen megfeleljen a mai „A” kategóriás irodaházakkal szemben támasztott követelményeknek, ugyanakkor a régi idők hangulatából is megtartson valamit.
Az IVG Development elegánsan oldotta meg a feladatot: a meglévő épületvázba XXI. századi technikát integráltak, ám az épületbelső kialakítása, a 2300 négyzetméteres exkluzív belső kert és a tetőteraszok révén mégis sikerült megőrizni valamit a békeidők miliőjéből. Annál is inkább, mert a század eleji ház szinte kínálta a különleges hangulatú, kandallós tárgyalók és igazgatói szobák kialakításának ötletét. Az eredeti téglaszerkezet, a mennyezet és az oszlopok megtartásával épült loft-irodák is az épület eredeti jellegét idézik. Mindezt gyönyörű panoráma teszi teljessé: a tágas, világos irodákból akadálytalan kilátás nyílik a Dunára, a történelmi budai partszakaszra és a Gellérthegyre.
A szomszédos, új építésű irodaház-rész természetesen ugyanezt a panorámát kínálja, ám a két épület közt nem ez az egyetlen kapcsolat. Az izgalmasan, ízlésesen összehangolt két homlokzat mögött húzódó szintek összenyithatók, így a RiverPark irodaházban nagy méretű irodaterületet is ki lehet alakítani; a két ház összesen 9.865 négyzetméternyi bérelhető területet kínál. Az új épület alatt háromszintes mélygarázs szolgálja ki a pesti Duna-part egyedülálló zöldövezeti szakaszára néző épületegyüttest. Az ablakok alatt elterülő Nehru-park lombjai üdítő látványt nyújtanak, s a RiverParkból csupán néhány percnyi séta a Közraktárak kikötői épületegyüttese, ami egy nagyszabású városfejlesztési terv eredményeképpen Budapest kulturális életének egyik legfontosabb helyszíne lesz.
A RiverPark szerencsés helyválasztása és az irodák első osztályú kialakítása az IVG Development Hungary Kft. és anyavállalata, az IVG Immobilien AG hozzáértését tükrözi. A német részvénytársaság Európa egyik vezető ingatlanvállalata, amely befektetéseivel főleg az irodapiacra összpontosít – mindig gondosan megválasztott, kiemelt európai helyszíneken. Az Európa-szerte 20 milliárd euró értékű ingatlanvagyont kezelő társaság eddigi legismertebb magyarországi beruházása a Közép-Kelet-Európa első innovációs és technológiai parkjaként működő Infopark felépítése volt, de a vállalat nevéhez fűződik az Andrássy úti paloták igényes helyreállítása is, akárcsak a volt német követségi épület újjávarázsolása StefániaPark néven.
riverpark.hu
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.