Ha valaki az elmúlt években figyelemmel követte a kiállítás alakulását, az egyértelműen látja, hogy a hazai hajópiac az elmúlt években egyenletesen és folyamatosan erősödött. Gyakran hallani, hogy a kiállítás a piac tükre, és ez itt tökéletesen látszik. Ahogy nőttek a hajóeladások, úgy növekedett a kiállítás is. 2019-ben több mint 110 hajó mutatkozik be a kiállításon, és ez az első alkalom, hogy a hajók hangsúlyosan jelennek meg az F pavilonban is, hiszen a HUNGEXPO Budapesti Vásárcsarnok legmodernebb G pavilonja, már december elejére megtelt.
Szintén a konjunktúra jele, hogy számos új kiállító, új modell, de új márka is bemutatásra kerül a rendezvényen. Ez egyértelműen jelzi, hogy a külföldi vállalkozások is érzik a növekvő igényt a hazai piacon, és potenciális üzletet látnak a magyar vásárlókban. De ugyanez elmondható az innovációkról, melyek szintén egyre nagyobb teret kapnak a rendezvényen.
Érdekes trend ugyanakkor a hajópiac berendezkedésének átalakulása az elmúlt években.
Az elektromos autók térnyerésével párhuzamosan egyre nagyobb szeletet kapnak az elektromos hajók is.
A technológia ugrásszerű fejlődését a hajóépítők is ki tudják aknázni, melynek köszönhetően a vízen is egyre nagyobb távolságok elérhetők a tiszta energiával működő járművekkel. Ennek külön hazai vonatkozása, hogy a Balatonon magán célra nem használható belső égésű motor, mely külön ösztönző az elektromos hajók piacán hazánkban.
Az idei Budapest Boat Show az Utazás kiállítással egy időben kerül megrendezésre, így a látogatók nem csak a hajókat, kapcsolódó termékeket és szolgáltatásokat, és vízi sportok felszereléseit eszközeit tekinthetik meg, de végig járhatják a legnagyobb hazai turisztikai seregszemlét is. A két rendezvény több helyszínen is számos programmal várja a látogatókat, így mindenki megtalálhatja a számára érdekes előadást vagy műsort, legyen az beszélgetés a Kékszalag esélyes versenyzőivel, vagy a fent említett Újdonság Pályázat díjazottaival, esetleg találkozni szeretne kedvenc utazó bloggerével, vagy megtekintené a Karaván Szalonban kiállított több mint 50 lakóautót.
Az eseményre online jegyet a Budapest Boat Show honlapján lehet váltani, míg a helyszínen kizárólag érintéses bankkártyával vagy HelloPay kártyával vásárolható.
Bővebb információkért a jegyvásárlásról, a programokról vagy a készpénzmentes rendszerről, látogasson el a www.boatshow.hu weboldalra.
A kiállítás fő támogatója a Generali Biztosító Zrt., stratégiai partnere a Magyar Vitorlás Szövetség és a Balaton Boat Show, szakmai védnöke a Hajóipari Vállalkozók Egylete, autós partnere pedig az Audi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.