A jövő az okosvárosoké – halljuk évek óta, de az igazi áttörésről kevés szó esik, miközben szívesen intéznénk mindent kényelmesen egy fotelból, vagy épp az otthoni teendők elvégzését felügyelnénk a munkahelyünkről. Nagyon várjuk, hogy végre bankkártyával, mobillal tudjunk fizetni, ha buszra szállunk, érdeklődve olvassuk az önvezető autókkal kapcsolatos híreket, s az is egyre reálisabb elvárás, hogy lakókörnyezetünket is bizonyos fokig az igényeinkre és az arculatunkra formálhassuk.
A Smart City koncepció alapja a „big data”, vagyis az adatok, információk hasznosítása és újrahasznosítása. Egy olyan rendszerezett folyamat kialakítása, amelyben minden város maga tudja majd meghatározni igényeit a helyi sajátosságok figyelembevételével. Az okos város sikerét az üzleti szereplők, a szolgáltatók és helyben lakók érdekeinek összehangolása jelentheti. E tekintetben jelentős kihívások előtt állunk, hiszen a felmérések szerint a felnőtt lakosság óvatos a technológia újításokkal kapcsolatban, aminek elsődleges oka, hogy hazánkban az Európai Unió országai között az egyik legmagasabb a digitális kompetenciák hiánya. Ez pedig arra készteti az aktív szereplőket, hogy Magyarország versenyképességének fokozása érdekében kiemelt szerepet kapjanak a digitális fejlesztések.
A Világgazdaság március 28-án hagyományteremtő szándékkal rendezi meg a „Városok a felhő alatt” konferenciáját,
melynek keretében látképet igyekszik adni az okosvárosokat érintő jelenlegi fejlesztési irányokról és az összetett folyamatok következő mérföldköveiről. lépéseiről. Az állami szerepvállalásról és ösztönzőkről dr. Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese számol be, a városok technológiai lehetőségeiről és a fejlesztések támogatásáról pedig Sebők Katalin, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese nyújt tájékoztatást. Mindemellett első kézből kaphatunk információkat a debreceni okosváros mintaprojektről és a zalaegerszegi járműipari tesztpályán zajló programokról is. További vállalati megszólalóknak köszönhetően szó lesz majd az e-mobilitásról, az e-fizetésről és az okosotthonokról is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.