A Pest Megyei Önkormányzat jelen lévő 27 képviselőjének mindegyike támogatta szavazatával, hogy a következő uniós költségvetési ciklustól (2021-től) Pest megye ne a közép-magyarországi régióhoz tartozzon, hanem - Budapesttől elválva - 1,2 millió lakosával önálló régiót alkosson.
A kormánynak 2016. februárig jeleznie kell az Európai Uniónak, ha módosítani kíván a régióhatárokon.
Ambrus András sajtófőnök felidézte: a 2007 és 2013 közötti időszak adatait is megvizsgálva megállapították, hogy Pest megye társadalmi-gazdasági fejlődésében több területen komoly visszaesés tapasztalható, ami jelentős részben összefügg a megyei fejlesztésekre jutó források csekély voltával.
Jelenleg Pest megye a fővárossal közösen alkotja a közép-magyarországi régiót (KMR), és Budapest hatása miatt az egy főre jutó GDP tekintetében a közösségi átlag (75 százalék) fölött áll, ezért 2015 és 2020 között nem jogosult olyan mértékű és feltételrendszerű európai uniós támogatásokra, mint a fejletlenebb régiók - magyarázta a hivatal munkatársa.
"Budapest nélkül Pest megye kevésbé fejlett régiónak számítana" - mutatott rá, hozzátéve, hogy a változás több forrást jelentene mind a gazdasági, mind a közszféra fejlesztéseihez.
Ambrus András megjegyezte, hogy hasonló megoldással éltek Csehországban vagy Németországban is: Prágától és Berlintől "vált el" az agglomeráció.
Beszámolt arról, hogy a képviselők döntöttek arról is: felkérik a megye települési önkormányzatait, hogy Pest megye önálló régióvá válásának támogatását képviselő-testületi határozattal fejezzék ki.
A közgyűlés döntését üdvözölte Szűcs Lajos, Pest megye miniszteri biztosa, korábbi közgyűlési elnök is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.