Másfél évvel a 2014-es önkormányzati választás után egyre biztosabb, hogy csalás történt Budapest VI. kerületében - írta meg az Index.
A baloldal már másfél éve akkor arra gyanakodott, hogy a Fidesz és Schmuck Andor pártja, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja összejátszottak. Több száz olyan támogatót találtak ugyanis, aki az aláírásgyűjtésnél papíron a Fidesz, illetve Schmuckék jelöltjeit is támogatta, az aláírások viszont szerintük nem egyeztek. A baloldal feljelentést tett. Most pedig Polt Péter legfőbb ügyész megerősítette: valóban csalás történt, hamis ajánlásokat adtak le. A nyomozás eddigi adatai szerint a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának ajánlóívein 148 hamis ajánlás volt.
A nyomozók megkeresték a Szociáldemokraták VI. kerületi koordinátorait. Ekkor derült ki, hogy az egyik szocdem koordinátor meghalt, már nem tudták kihallgatni. A másik felelős adatai pedig fiktívek, őt nem találják - írja az Index.
A Fidesz aláírásgyűjtőinek vizsgálata folyamatban van - jelezte Polt. Egy jelölt ajánlóinak adatait tilos átadni másik személynek vagy pártnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.