A The Observer című vasárnapi újság által ismertetett tanulmány készítői kimutatták, hogy több mint száz olyan parlamenti választókörzetben, amelyben a szavazók többsége – más területi felosztásban – az Európai Unióból való kilépésre voksolt a 2016 júniusában tartott népszavazáson, ma már a bennmaradást támogatják többen. A kutatás eredményei jelentős hatással lehetnek a Brexittel kapcsolatos csatákra a brit parlamentben – állapította meg a lap.
A referendum óta készült egyik legátfogóbb – a hagyományos közvélemény-kutatásoknál jóval összetettebb módszerrel készült – ilyen jellegű tanulmány szerint
a változás jórészt a parlamenti ellenzék legfőbb erejét adó Munkáspárt azon szavazóinál tapasztalt fordulatnak köszönhető, akik 2016-ban még a kilépést támogatták.
A legerősebbnek Anglia északi részén és Walesben bizonyul a trend. Mindkét terület a Labour hátországának számít.
A lap szerint a fejlemények további nyomást jelenthetnek a Munkáspárt vezetőjére, Jeremy Corbynra, hogy változtasson álláspontján. A párt ugyanis ellenzi, hogy felülvizsgálják az Egyesült Királyság kilépését az Európai Unióból.
A Focaldata piackutató intézet kutatói a YouGov közvélemény-kutató intézet két, összesen több mint 15 ezer ember megkérdezésével még a brit kormány Brexittel kapcsolatos javaslatainak július 6-i ismertetése előtt készült közvélemény-kutatását és a brit statisztikai hivatal (ONS) adatait felhasználva készítették el elemzésüket a Best for Britain nevű Brexit-ellenes kampány és a Hope Not Hate rasszizmusellenes csoport megbízásából.
A Focaldata modellje szerint 2016-ban a 632 angliai, skóciai és walesi parlamenti választókerületből 229-ben szavazott a többség a bennmaradásra, 403 a kilépésre. Jelenleg 341-ben vannak fölényben a bennmaradás támogatói, 3 körzet megosztott, 288-ban a kilépést támogatják többen.
A kutatás szerint a fordulat a fiatal szavazók és a kisebbségek véleményében bekövetkezett változásnak is köszönhető.
Az EU-párti tábor szerint az eredmények nagyobb meggyőződéssel támogathatják a Brexit újragondolását – írta a The Observer, amely szerint a bennmaradáspárti parlamenti képviselők közül néhányan még mindig kételkednek abban, hogy jelentős fordulat következett be, és úgy vélik, hogy egy esetleges újabb szavazás nagy kockázatot jelentene.
A brit európai uniós tagság várhatóan 2019 márciusában szűnik meg. A kilépés feltételrendszeréről szóló végső megállapodásról – amennyiben sikerül egyezségre jutni az Európai Bizottsággal – parlamenti szavazás dönthet, de felmérések szerint egyre többen vannak, akik szerint népszavazáson kellene végső szót mondani a Brexitről. Theresa May kormánya határozottan elutasítja ezt.
A 2016-os népszavazás a kilépéspártiak szűk, 51,9 százalékos többségét hozta a bennmaradást támogatók 48,1 százalékával szemben az Egyesült Királyságban úgy, hogy Skóciában és Észak-Írországban az EU-tagság pártolói voltak többségben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.