Félévszázados a Libegő

A kötélvasút tervét az 1930-as években ifj. Hantos István mérnök fogalmazta meg, aki üzleti lehetőséget látott abban, hogy megkönnyítse a gyalogszerrel másfél órás feljutást a János-hegyre.

Hantos úgy vélte, a beruházás tíz év alatt megtérülhet, és további bevételekre lehet számítani a felső végállomásnál fekvő ingatlanok értékesítéséből. 1939-re az engedélyeket is megszerezte, de a második világháború kitörése keresztülhúzta számításait.

Az ötlet a harcok elcsitulta után sem merült feledésbe, sőt a Hármashatár-hegyre, a Kis-Svábhegyre és a Sas-hegyre vezető egész pályahálózat gondolata is felvetődött. Pénz azonban nem volt rá, és miután a hegycsúcsokat katonai területté nyilvánították, szóba sem jöhetett megközelítésük a nagyközönség számára. A főváros XII. kerületi tanácsa csak 1967-ben határozott kötélvasút létesítéséről, a tervezéssel az UVATERV-et bízták meg.

A tervezők több lehetőséget vizsgáltak meg, és – főleg gazdasági okokból – az egyköteles, kabinos vagy ülőszékes kialakítás mellett döntöttek, végül az iker-ülőszékes megoldást fogadták el.

Az alsó állomás a Zugligeti út-Csiga út sarkára (az egykori 58-as villamos, ma a 291-es busz végállomása közelébe) került, a felső állomás esetében a János-hegyi platót választották a hegy tetejével szemben.

A 25 millió forintos építkezés 1969. március 24-én kezdődött, a fővállalkozó az Országos Bányagépgyártó Vállalat volt. A Tatabányai Szénbányászati Vállalat által gyártott acél oszlopokat felülről, csörlő segítségével szánokon eresztették a helyszínre, a kötelet Ausztriából szerezték be, a pálya vonalában két épületet kellett lebontani.

A kötélpálya nevére kiírt pályázatra tízezernél is több javaslat érkezett, többek között a Hegyi-kopter, a Puszivasút, a Fotellift, a Gyönyörszék, az Űrbusz, a Jánoshegyi Zümmögő, vagy a Huza-vona, a bírálók tetszését azonban a Libegő nyerte el. A pályázat révén az új közlekedési eszköz belekerült a köztudatba, és hamar megkedvelték a budapestiek, már az első tíz évben négy és félmillióan utaztak rajta.

A Libegő két állomása a Pest megyei Közúti Építők Vállalat kivitelezésében épült, az alsó 228 méteres, a felső 490 méteres magasságon fekszik a főváros legmagasabb pontja, az 529 méter magas János-hegy csúcsa közelében. Az itt lévő hajtómű mozgatja a végtelenített, 2600 méter hosszú kötelet, amelyen 102 kétüléses függőszék szállítja az utasokat.

Az alsó és felső állomás közti 1041 méteres távolság megtétele, a 262 méter szintkülönbség leküzdése 5,4 km/órás sebességgel 12-13 perc, a kapacitás óránként 500 utas irányonként. A kötél 15 tartó- és két lenyomó-oszlop gumibetétes görgői közt halad.

A „kocsikból” páratlan kilátás nyílik a tájra és a városra.

[enews_gallery id='2844071']

(A képre kattintva galéria nyílik!)

A Libegőt 1976. december 31-ig a kerületi tanács üzemeltette, ezután a Budapesti Közlekedési Vállalat vette át. Az üzemeltetési jog – egy magáncéggel kötött tízéves bérbeadási szerződés lejártával – 2010-ben került vissza a BKV-hoz. Az éves kihasználtság 15 százalékos, ám nyáron elérheti a 100 százalékot is. A Libegő egész éven át, napközben üzemel, a nyári időszakon kívül rendszeresen tartanak üzemszünetet.

A Libegő Budapest legbiztonságosabb közlekedési eszközének számít, szerkezetét rendszeresen felülvizsgálják, ilyenkor kicserélik a csapágyakat és görgőket, és ha kell, rövidítenek a megnyúló kötélen.

A kötelet mozgató villanymotor mellett tartalék erőforrás is rendelkezésre áll, így áramszünet esetén sem áll le a pálya. Idén a járványügyi veszélyhelyzet idején a kényszerű üzemszünetet kihasználva felújították a hajtásrendszert.

A Libegő megnyitásának fél évszázados évfordulóján a Magyar Posta bélyeget adott ki Hefelle Glória grafikusművész tervei alapján. A bélyeg a Libegőt és páratlan panorámáját, a boríték a János-hegyi végállomás épületét ábrázolja, az alkalmi bélyegzőn egy függőszék stilizált rajza látható. A BKV a jubileum alkalmával, augusztus 29-én éjszakai libegőzésre várja az érdeklődőket.