BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rákapcsolt a vírus Romániában

Romániában újabb 1215 embernél mutatták ki az utóbbi napon a koronavírust.

Romániában újabb 1215 embernél mutatták ki az utóbbi napon a koronavírust, ezzel

meghaladta a 30 ezret kedden az ismert aktív fertőzöttek száma.

A stratégiai kommunikációs törzs keddi jelentése szerint 7500 alá csökkent a kórházban kezelt koronavírusos betegek száma, ugyanakkor minden korábbinál több, 485 súlyos eset szorul intenzív terápiás ellátásra.

Az utóbbi 24 órában újabb 35 COVID-19-ben szenvedő beteg vesztette életét, ezzel 2764-re nőtt a járvány romániai áldozatainak száma. Külföldön eddig 123 koronavírusos román állampolgár vesztette életét.

A keddi jelentésben szereplő esetszám a hétköznap szokásos 20-22 ezernél valamivel kevesebb teszt kiértékelésén alapul és kevesebb mint 3 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát. A legtöbb (151) új fertőzést Bukarestből jelentették, ugyanakkor kiugróan sok, 113 megbetegedést regisztráltak a moldvai Vaslui megyében, ahol egy idősotthon lakóiról derült ki, hogy megfertőződtek koronavírussal.

Ezzel szemben Kovászna megyében mindössze egy, Maros és Tulcea megyében pedig 3-3 új fertőzést diagnosztizáltak.

Az országos járványügyi operatív törzs hétfő esti döntése értelmében Románia mégsem helyezte a „sárga” zónába Spanyolországot, ahol jelentős számú, több mint félmilliós román közösség él. Ezzel a közegészségügyi hatóság intézkedését bírálták felül, arra hivatkozna, hogy nemcsak a járványügyi helyzetet, hanem a karanténkötelezettség bevezetésének valamennyi gazdasági és társadalmi következményét figyelembe kell venni.

Románia elvileg azokat az utasokat küldi kéthetes karanténba, akik a romániai fertőzöttségi szintet meghaladó országokból érkeznek,

vagyis ahol az utóbbi két hétben a 100 ezer lakosra jutó új koronavírus-fertőzések száma meghaladja a romániai adatot.

Fotó: MTI/EPA-PAP/Wojciech Olkusnik

Jön a bértámogatási program

Románia is munkahelyvédelmi bértámogatással ösztönzi a koronavírus-járvány miatt bajba jutott cégeket, hogy leépítések helyett rövidített munkaidő bevezetésével tartsák meg alkalmazottaikat. Az úgynevezett „kurzarbeit” romániai változatáról kiadott sürgősségi kormányrendeletet kedden ismertette a Hotnews-ro hírportál.

A jogszabály lehetővé teszi, hogy

a rendkívüli állapot, vagy veszélyhelyzet idején azok a cégek, amelyeknek a forgalma legalább 10 százalékkal visszaesett az előző év azonos hónapjához képest, a munkaidő legfeljebb 50 százalékkal történő csökkentését vezessék be, miután erről a szakszervezetet, vagy az érintett alkalmazottakat legalább öt munkanappal korábban értesítették.

Amennyiben az intézkedés a munkavállalók legalább 10 százalékát érinti, a rövidített munkaidőben történő foglalkoztatás idejére a munkavállalók kieső jövedelmének 75 százalékát – de nem többet, mint a bruttó átlagbér 75 százalékát – az állam átvállalja. Az adó- és járulékköteles támogatást a munkáltatónak utólag térítik meg a munkanélküli segélyalapból.

A sürgősségi kormányrendelet értelmében az idei évben az állam átvállalja a három hónapnál nem hosszabb határozott idejű munkaszerződéssel alkalmazott munkavállalók bérköltségének 41,5 százalékát, vagyis a bér adó- és járulékterheit.

Azoknak a napszámosoknak, akik a koronavírus-járvány miatt nem dolgozhattak az állam – legfeljebb 3 hónapos időszakra – kifizeti a munkabérük 35 százalékát.

A járványhelyzet miatt távmunkára áttérő munkáltatók év végéig alkalmazottanként 2500 lejes (178 ezer forint) támogatásra pályázhatnak a szükséges számítástechnikai eszközök beszerzése, vagy elszámolása érdekében.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.