BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Emmi: nyitott kapukat dönget az orvosi kamara

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte: időben meghozták és meghozzák a megfelelő intézkedéseket.

A koronavírus-járvány első hullámának idején hozott kormányzati intézkedések és azok kedvező hatásai – az alacsony megbetegedési és halálozási arány, az egészségügy felkészítése a járványra – mind-mind azt bizonyítják, hogy a kormány mindig időben tette meg a megfelelő lépéseket. Ennek köszönhető, hogy Magyarországon sokkal kevesebb áldozatot szedett a járvány és nem alakult ki olyan katasztrofális helyzet, mint Európa sok országában – áll az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közleményében.

A kormány, az Operatív Törzs és az Emmi most is folyamatosan figyeli a járvány alakulását, és időben meghoztuk és meghozzuk a szükséges intézkedéseket

– teszik hozzá. A médiumokban az EMMI és az NNK is rendszeresen hangsúlyozza a maszkviselés fontosságát, a kormány pedig intézkedéseket tett ennek szigorú ellenőrzésére. Szabályozták a tömegrendezvények lebonyolítását is, és amint szükség lesz további intézkedéseket hoznak.

Mindenkit ingyenesen tesztelnek, akinél ez szakmailag indokolt.

A jelenleg leghatásosabb védekezés a járvány terjedése ellen a megelőzés és a betegek, valamint a kontaktok karanténba vonulása. Éppen pénteken volt egy online konferencia az uniós egészségügyi miniszterek számára, amelyen a német elnökség elmondta javaslatát a német járványügyi intézet adatai alapján. A gyakorlatban tapasztalták, hogy a szoros kontaktaktok 14 napos karanténban tartásával 100 fertőzésből csak 2 (a 14 napnál hosszabb lappangási idejű) jut ki a közösségbe, s ha a karantén idő csak 10 nap, akkor ez a szám a duplája. Leszögezte azt is, hogy a kontaktust követő 1-2 napon belüli tesztelés nem alkalmas a járvány terjedésének a megakadályozására. Tehát a magyar karantén szabályozás európai szinten is a legjobb – írja a minisztérium.

Fotó: AFP

Az EMMI mindig is hangsúlyozta, hogy a koronavírust és ezt a járványt komolyan kell venni, a minisztérium közleményben határolódott el a vírustagadóktól és a járványszkeptikusoktól.

Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter látva a járvány hazai terjedését, éppen a héten – a MOK közleménye előtt – utasította az egészségügyi szolgáltatókat arra, hogy az eddigi 10 százalék helyett az összes ágyszámuk 20 százalékát készítsék fel a COVID-19 betegek ellátására. Az ágyak műszaki-technikai felkészítése folyamatos, szeptember végéig összesen több mint 14 ezer eszköz kerül kiszállításra az ÁEEK raktáraiból a kórházakba, amelyek a betegellátást segítik a COVID-19 és a nem COVID-19 betegek esetében egyaránt.

Az EMMI hálás az egészségügyi dolgozók eddigi fegyelmezett, példamutató magatartásáért, és arra kéri a MOK és a többi egészségügyi szakmai kamara elnökségét, hogy segítsen tagjaik és általuk betegeik egészségének megvédésében azzal is, hogy felhívja tagságának figyelmét arra, hogy egészségügyi dolgozók tömegrendezvényeken, így a különböző kamarai eseményeken, orvosszakmai konferenciákon való részvétele járványügyi szempontból milyen kockázatot jelent.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.