BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kudarcot vallott az orosz olajat célzó ársapka

Bár kezdetben az orosz olaj az ársapka alatti áron talált gazdára, ma már az összes kiskaput megtalálták a kereskedők.

Az orosz olajbevételek mérséklését célzó nyugati ársapka közel egy évvel a bevezetése után kudarcot vallott egy friss jelentés szerint. Az orosz olaj árát hordónként 60 dollárig korlátozó intézkedés ugyan ért el némi sikereket, így mintegy 34 milliárd dollár bevételtől fosztotta meg Moszkvát, ám ezen hatását főként a bevezetése utáni első hónapokban érte el – derül ki az Energiával és Tiszta Levegővel Foglalkozó Kutatóközpont (CREA) kutatásából.

Mára az orosz olaj folyamatosan 60 dolláros hordónkénti ár felett talál gazdára, és az intézkedés hatását az is tompítja, hogy nem ellenőrzik és tartatják be kellő eréllyel – mondta a Politicónak Isaac Levi, a központ európai és orosz ügyekkel foglalkozó vezetője. A nyugati országok a kiskapuk bezárásával sem sietnek.

The,Crude,Oil,Tanker,Boris,Sokolov,Leaves,The,Port,Of
Fotó: Shutterstock

A jelentés szerint a kudarc egyik oka, hogy a kereskedők egyszerűen figyelmen kívül hagyják az ársapkát, így az orosz olaj ma hordónként nagyjából 70 dollárért kapható. 

Noha az orosz kőolajszállítmányok 48 százalékát olyan tankereken szállítják, amelyek a G7 vagy az EU-országok tulajdonában állnak, vagy ezen országok biztosításával rendelkeznek, a gyakorlatban csak kevés üzemeltetőt büntettek meg a szankciók megszegése miatt.

Az olajfinomítás kapcsán nyitva hagyott kiskapu is aláássa a nyugati erőfeszítéseket, így olyan országok, mint India, óriási mennyiségű orosz olajat vásárolnak fel, amit aztán a feldolgozás után juttatnak vissza Európába. Ezt az ársapka nem korlátozza, ugyanakkor az adatok szerint India 134 százalékkal növelte orosz olajimportját, miközben ezzel párhuzamosan kilőtt az onnan Európába tartó, finomított termékek exportja. Bár ez technikailag nem sérti a szankciókat, Ukrajna felszólította Brüsszelt ezen üzletek korlátozására.

A szabályszegők közül csak kevesek ellen emeltek vádat, és nyomozás is csak ritkán indul az intézkedések megsértése miatt. Ráadásul Moszkva időközben nyíltan is kijátssza a szankciókat az ország által létrehozott, öregedő tankerekből álló árnyékflotta segítségével.

A jelentés szerint 

a kiskapuk bezárása és a szabályok szigorúbb betartása megnehezítené az orosz háborús erőfeszítések finanszírozását, ám a szankciók egyelőre nem törték meg Moszkva eltökéltségét a háború folyatására.

Az intézkedés kezdeti sikere óta eltelt időben Ukrajna is többször figyelmeztetett, hogy egyre gyakrabban kijátsszák a szabályt. Oleg Usztenko, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök gazdasági tanácsadója elmondta, hogy bár az ársapka szabályait jól dolgozták ki, a leggyengébb pontjuk mindig a betartatásuk volt

A tanácsadó szerint az ársapka bevezetésekor szinte pánik uralta az orosz olajpiacot, és a bevételek is erősen csökkentek. Ám azóta az oroszok igyekeznek megtalálni minden kiskaput, amit mára sikerült is elérniük. Véleménye szerint a szabályok megszegői elleni büntetőeljárások segíthetnék a betartásukat.

Egy uniós diplomata szerint a jelentésben foglaltak csalódást okoznak, de nem meglepők. Hozzátette azonban, hogy most azon kell gondolkodni, hogyan lehet a kiskapukat bezárni. Az unió 12. szankciós csomagjának kidolgozása során újabb lépéseket terveznek az ársapka szigorúbb betartatására. Felmerült a 60 dolláros hordónkénti árplafon leszállítása is, de egyes szakértők szerint a végrehajtás során érdemes lenne a kereskedőket és a hajótulajdonosokat célozni.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.