BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A gázai háború miatt gátolja a NATO és Izrael együttműködését Törökország

A török álláspont szerint, amit Izrael Gázában művel, ellentétes a szövetség alapelveivel, valamint sérti a nemzetközi és az emberi jogokat is. A NATO és Izrael együttműködését október óta blokkolja Törökország.

Tavaly október óta blokkolja az együttműködést a NATO és Izrael között Törökország, a Gázában zajló háborúra hivatkozva. Ankara szerint az észak-atlanti szövetségnek a konfliktus végéig nem kellene partnerként együttműködnie a zsidó állammal.

Jichák Hercog izraeli elnök és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár közös sajtótájékoztatója tavaly januárban / Fotó: AFP

A törökök szerint amit Izrael csinál Gázában, az mészárlás

Izrael ugyanakkor partneri státuszban van a katonai szövetséggel és annak több tagjával is, míg az Egyesült Államok az ország legfontosabb szövetségese. A Gáza ellen a Hamász október 7-i terrortámadására válaszul indított hadművelet előtt Törökország azon dolgozott, hogy helyrehozza kapcsolatait Izraellel, ám azóta 

Ankara az offenzíva éles hangú kritikusává vált, és a kétoldalú kereskedelmet is leállította Izraellel, miközben több nyugati szövetségesét is kritizálta a zsidó állam támogatása miatt.

A Reuters névtelenséget kérő forrásai szerint október óta Törökország minden Izraellel való együttműködést megvétózott a NATO-ban, ideértve a közös találkozókat és hadgyakorlatokat is, arra hivatkozva, hogy a Gázában a törökök álláspontja szerint a palesztinok ellen elkövetett izraeli mészárlás ellentétes a szövetség alapító elveivel.

Izrael tagadja a vádakat, állítja, hogy csak a Hamász felszámolása a célja

Júniusban egy ENSZ-vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy a konfliktusban nemcsak a Hamász, de Izrael is követett el háborús bűnöket, sőt, az izraeliek által elkövetett atrocitásokat a civil áldozatok magas száma miatt emberiség elleni bűntetteknek minősítette. Izrael tagadja a vádakat, és állítja, hogy az eddig 40 ezer palesztin áldozatot követelő hadművelet célja a Hamász megsemmisítése.

Ankara várhatóan a háború lezárultáig továbbra is blokkolni fogja Izrael és a NATO együttműködését, 

mondván, Izrael gázai tettei sértik a nemzetközi jogot és az egyetemes emberi jogokat.

A szövetség júliusi, Washingtonban tartott találkozója után Recep Tajjip Erdogan török elnök közölte, hogy a NATO és az izraeli adminisztráció közötti partneri viszony fenntartása nem lehetséges. A török államfő vasárnap arról is beszélt, hogy Törökország is beszállhat az izraeli háborúba, mint azt tette Líbiában és Hegyi-Karabahban, ami után az izraeli külügyminiszter a törökök kizárását sürgette a szövetségből.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.