BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Élvezetes képzeletbeli barangolás

Az igényes művészettörténeti kiadványairól ismert Vince Kiadónak van egy sorozata, amely vituális barangolásra vezetett már például Toscanába vagy a párizsi Louvre-ba, ezúttal pedig az egyik új kötet Andalúzia varázslatos művészeti kincseit, a másik Firenzét mutatja be. Érdemes az elején tisztázni: nem útikönyvekről van szó, legalábbis nem hagyományos értelemben. Művészettörténeti kalauz ez a javából, pazar művészeti összefoglalókat kapunk, ráadásul érdekesen. Olyannyira, hogy bár ezeket a köteteket bárhol kinyithatjuk, kedvünk szerint olvashatunk belőlük, én mindkettőt úgy olvastam végig, mint egy regényt. Az elejétől a végéig.

Regényes is például Andalúzia művészettörténete. A kötetben bevezető történelmi esszé, lényegre törő áttekintés található, majd a szerzők tartományonként veszik számba az andalú-ziai épített kultúra remekeit. A tartományokról szóló nagyobb fejezetek elején is található öszszefoglaló áttekintés, s csak utána következnek az egyes városok, műemlékek, festmények, szobrok. Ezek közül a jelentősebbekről külön leírásokat olvashatunk, amelyeket kiváló minőségű fotók és más illusztrációk egészítenek ki.

Az egyes fejezetekben remek kis esszék találhatók egy-egy irányzatról, fontos (művészet)történeti eseményekről vagy alkotókról, így például külön írás mutatja be a spanyol kultúra aranykorát Sevillában, vagy Diego Velázquezről is olvashatunk tömör miniesszét. Az egyik legérdekesebb átfogó fejezet Granada tartományt tárja elénk, itt például hosszan ismerkedhetünk az Alhambra pompás részleteivel. Majd kis esszékből rengeteg érdekességet tudhatunk meg az „apró kövek” művészetéről.

Az igényesen szerkesztett kötet végén külön áttekintést találunk Andalúzia történelméről, kislexikon foglalja össze a fontos fogalmakat, utána a jelentős művészek életrajzát olvashatjuk, s végül szemléletes illusztrációkkal összefoglalót találunk az andalúziai építészeti formákról is.

A Firenze című könyv ugyan egyetlen várost mutat be, de a felépítés hasonló: a bevezető művészettörténeti, történeti esszé lényegre törő áttekintést ad, majd a város szívéből kiindulva megismerhetünk minden fontos műemléket, építményt, festményt, szobrot. A jelentős alkotásokról itt is külön kis írás szól, remek fotókkal és más illusztrációkkal kiegészítve. Lényeglátó tömörséggel megírt kis esszék mutatják be például Dávidot, Firenze óriását, vagy Machiavellit, a freskófestészet technikáját, a firenzei rajzművészetet vagy a firenzei reneszánsz palotákat, a bronzöntés technikáját.

A kötet végén kislexikon és életrajzi összefoglaló, s kitűnő az időrendi tábla, ahol együtt láthatjuk egy-egy időszak lényeges történelmi eseményeit azzal, mi történt akkor a festészetben, az építészetben, a szobrászatban, az irodalomban.

A szerzők hozzáértése mellett fontos, hogy olvasmányosan képesek írni egy-egy jelentős alkotásról, templomról, festményről, szoborról. Élvezet olvasni és böngészni a legapróbb részleteket is. Emellett az egész sorozat alaposságának, minőségigényének megfelelő a magyar fordítás is (ezt azért érdemes kiemelni, mert túl sok rossz példával találkozunk sajnos). Nagy öröm elmerülni egy-egy művészeti értékekben gazdag város vagy országrész ilyen pompás összefoglalójában.


Művészeti kalauz – Firenze, fordította Tasnádi Ágnes; Andalúzia, fordította Tomori Gábor. Mindkét kötet a budapesti Vince kiadó 2007-es újdonsága, mindkettő ára 5995 forint

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.